Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Tarlós megalomán kerületi polgármesterekről beszélt

2011.03.17. 08:24 Módosítva: 2011.03.17. 08:24

"Az sem kizárt – bár nem valószínű –, hogy a kormány jobb meggyőződése ellenére enged négy-öt sértett, megalomán kerületi polgármester zsarolásának, akik esetleg az országgyűlési kétharmad veszélyeztetésétől sem riadnak vissza saját parciális érdekeik érvényesítése érdekében" - válaszolta a Népszabadságnak adott interjúban Tarlós István főpolgármester arra a kérdésre, hogy a fővárosi törvény módosításának egyik változata szerint felszámolnák a Fővárosi Önkormányzatot és a feladatokat részben a kormányhivatalhoz, részben a kerületekhez rendelnék.

A főpolgármester szerint inog a főváros közigazgatási rendszere, egy rossz reform a város összeomlását eredményezheti. Tarlós szerint  kivitelezhetetlen, hogy a kerületek felosztják egymás között az utakat és a villamossíneket, az egyiknek lesz temetője, a másiknak viszont öt színháza. "Magyarország lenne az egyetlen ország Európában, amelyiknek nincs egységes fővárosa. 2014-ben a kormányzópárt ezzel fura helyzetbe navigálhatná magát" - tette hozzá.

Mint mondta: Pokorni Zoltánnal három éve nem keveredtek vitába,  Rogán Antallal viszont volt némi összetűzésünk az idegenforgalmi adó miatt, de már kibékültek. "Most már talán az együttműködés is menni fog." A főpolgármester azt is mondta "Pesti Imre (a fővárosi kormányhivatal kormánymegbízottja - a szerk) nekem nem a kedvencem, de együtt tudtunk működni."

A főőpolgármester azt mondta: rendszeresen találkozik Orbán Viktorral, de nem rohangál hozzá minden aprósággal. Tarlós az interjúban veszélyforrásnak minősítette a távhődíjak befagyasztását, hiszen ez gyorsan csődbe vinné a Főtávot. "Az Orbán-kormány számíthat a teljes politikai támogatásomra. A másik legalább ugyanilyen fontos állításom, hogy a város közszolgáltatásainak biztosítása alapvetően műszaki és gazdasági kérdés, nem politikai" - jegyezte meg ezzel kapcsolatban. Leszögezve: "a főváros működési feltételeinek rombolása csak akkor folytatható tovább, ha a főváros tönkretétele a cél".

Mint megjegyezte: ezzel a problémával nem a a kormányfőhöz fordult, mert ez nem az ő kompetenciája. "Nem rohangálok mindennel a miniszterelnökhöz, mert a végén még a hivatal függönycseréjét is be fogom nála jelenteni. Ez az elődöm taktikája volt, aki minden gondjával elrohant a kormányhoz, és azonnal pénzt követelt."

A főpolgármester támogatja a miniszterelnököt az általános iskolák állami kezelésbe vételében, szerinte ezt az erős fideszes polgármesterek is csak presztízs okokból fúrják. A kórházak állami kézbe vétele ügyében elmondta: egyelőre várják a kormány döntését, de a pénzügyi könnyebbségen túl is jónak tartaná a fekvőbeteg-intézmények állami kézbe adását.

A főpolgármester úgy véli, a kisebb forrásigényű, befejezhető és a városlakók közérzetét jelentősen javító beruházásokat kell megvalósítaniuk a ciklus végéig. Ezek közé sorolta az egységes parkolási rendszert, az 1-es villamos átvezetését a Lágymányosi hídon és a 4-es metró első szakaszának befejezését. "Ez utóbbira ... csak vér és veríték árán látok ma esélyt" - tette hozzá.

A metróval kapcsolatban elmondta: még lát esélyt a megegyezésre az Alstommal, amennyiben meglesz a forgalomba helyezéshez szükséges vasúthatósági engedély. De a Siemensszel a kocsik biztonsági berendezéseinek beszerelésére kötött kontraktus is hátrányos a fővárosnak - tette hozzá.

Tarlós úgy véli: a helyi adók teljes rendszerét át kellene alakítani. A főváros ma nem tud adót kivetni, mert sikerült elintézni, hogy az építmény-, a telek-, a vállalkozók kommunális adóját, a gépjárműadót és az idegenforgalmi adót is a kerületek kapják meg. Miközben az ezekkel összefüggő feladatok többsége a fővárosé maradt. Megszüntethető lenne a gépjárműadó, helyette olyan közlekedési adót kellene bevezetni, amit a főváros szed be, de kötelessége lenne a bevételeket visszaforgatni a közösségi közlekedésbe - mondta a főpolgármester.