Az LMP a saját jelöltjén sem közösködik az MSZP-vel

2011.04.13. 17:57

Az MSZP sajnálatára az LMP elzárkózott attól, hogy a két párt a Fidesz legyőzése érdekében együttműködjön a május végi zuglói időközi önkormányzati választáson – mondta Mesterházy Attila szerdán újságíróknak.

A szocialista pártelnök emlékeztetett rá, hogy a múlt vasárnapi zuglói időközi választáson bár kormánypárti politikus nyert, de az MSZP és az LMP jelöltjei együtt több szavazatot kaptak, ami megmutatta, hogy a két párt összefogásával a Fidesz legyőzhető. Mesterházy Attila az együttműködés szükségességét felvetette Schiffer Andrásnak, az LMP frakcióvezetőjének, aki azonban ezt "határozottan elutasította", és nem vezettek eredményre a helyi egyeztetések sem.

Ez utóbbiakról szólva Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke elmondta: az LMP nemcsak a szocialista jelölt támogatásától zárkózott el, hanem az MSZP azon ajánlatát is visszautasította, hogy a két párt közösen indítsa az LMP-s Várnai Lászlót. A politikus ezt úgy értékelte: az LMP nem akar nyerni az időközi választáson.

Zuglóban május 29-én egy fideszes önkormányzati képviselő lemondása miatt tartanak újabb voksolást.