Koronavírus adatok

2022. jan. 17.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Antal, Antónia
-3 °C
6 °C

Az állatkerté lehet a vidámpark területe

2011.05.13. 13:04

A Fővárosi Állat- és Növénykert a ciklus végéig várhatóan megkapja a szomszédos vidámpark területét – közölte Tarlós István főpolgármester egy sajtótájékoztatón.

Tarlós az átadást azzal indokolta, hogy a vidámparknak szerinte nem a jelenlegi területen van a helye, az állatkertet pedig fejleszteni szeretnék.

Közölte azt is, a vidámpark az egyetlen fővárosi cég, amelyről el tudja képzelni, hogy privatizálni lehet, akár részlegesen, akár teljesen.

A főpolgármester úgy fogalmazott, az állatkertet szeretné a vidámpark irányába fejleszteni. Arra a kérdésre, mikorra várható az ingatlan átadása, azt mondta, szeretné, ha a ciklus végéig, 2014 őszéig ez megtörténne.

Elképzelhető az is, hogy létesítményenként, tehát részenként adják át, de az is, hogy egyben, a fejlesztés megvalósítása után. Mint mondta, erről még nem született döntés.

Arra a kérdésre, hová költözhet a vidámpark, arról beszélt, az áthelyezési elképzeléseknél szóba került a XI. kerület. Hozzátette: a magántőke bevonását is lehetségesnek látja.



  • Vennék
  • Hírek