Tarlós István vizsgálatot rendelt el egy 28 éves férfi halála miatt

2011.05.13. 20:45

Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester felkérte egészségügyért felelős helyettesét, Szentes Tamást, hogy vizsgálják ki, miként halhatott meg egy 28 éves zsámboki férfi, miközben három nap alatt többször is megvizsgálták két fővárosi fenntartású kórházban.

Szűcs Somlyó Mária, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatójának pénteki közleménye szerint a vizsgálatok eredményét nyilvánosságra hozzák, ha orvosi mulasztás történt, úgy a kórházaknak vállalnia kell a felelősséget.

A TV2 Tények című műsora pénteken arról számolt be, hogy meghalt egy 28 éves férfi, akit három nap alatt négy kórházban is megvizsgálták, de sehol nem vették észre a torkában lévő tályogot.

A hírműsor beszámolója szerint a férfi húsvét vasárnap lett rosszul, kihívták az ügyeletet, akkor injekciót adtak be neki, de ez nem segített. Ez után a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba került, ahol megvizsgálták, majd továbbküldték a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházba.

Mivel oda a férfi szüleivel nem tudott elmenni, másnap a kőbányai úti egészségházba vitték, ahol bár adtak neki gyógyszert, azt már nem tudta lenyelni. Emiatt újra a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba mentek, de onnan hazaküldték őket azzal, hogy itassák a férfit.

Ugyanezen a napon délután újra kihívták az ügyeletet, akik a kistarcsai Flór Ferenc kórházba irányították, ahol - a Tények szerint - ki akarta tépni magából az infúziót, ezért kikötözték. A férfi végül a Flór Ferenc Kórházban halt meg április 27-én este.