Módosítva fonódhatnak a budai villamosok

2011.05.25. 14:02

Egyhangúlag elfogadta a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a budai fonódó villamoshálózat projektjének módosítását, az építkezés 2012-ben kezdődhet.

Bihary Gábor, a fővárosi MSZP-frakció tagja a vitában azt hangsúlyozta, hogy a javaslat a megoldás irányába mutat, ezért támogatni fogják, de félnek attól, hogy a rakparti ág nem épül meg.

Tarlós István erre úgy reagált, hogy egyetért Bihary Gábor aggodalmával, de ezért írják alá egyszerre a két támogatási szerződést. Hozzátette: nem gondolja, hogy csak az egyik ág támogatási szerződését kötik meg. Ezzel kapcsolatban jelezte, hogy csak az egyik ág szerződését nem fogja aláírni.

A döntés értelmében a fonódó villamoshálózat projektjét két elemre bontják. Az egyik a Széll Kálmán téri ág, amelynek megépítését a II. kerület eddig is támogatta. A másik része pedig a Bem rakparti ág, amelyet a kerület vitatott. Véleményük szerint további szakmai vizsgálatokat kell elvégezni. A kettéválasztással mindkét ágra külön támogatási szerződést kell kötni.

Nemrég a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) javasolta, hogy bontsák két részre a projektet, ezt a II. kerület és Budapest is elfogadta. Tarlós István főpolgármester azonban azt a kitételt tette, hogy mindkét szerződést egyidejűleg írják alá.

Szintén az NFÜ javasolta, hogy a Széll Kálmán téri ág megvalósításával együtt újítsák fel a Frankel Leó utca és a Bécsi út belső szakaszait, illetve akadálymentesítsék a Széll Kálmán téri peronokat.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója azt mondta, a beruházás legkorábban 2012-ben kezdődhet el, mivel át kell dolgozni a projekt tartalmát, új támogatási szerződést kell kötni, a szétválasztott projektelemeket újra engedélyeztetni kell, majd ki kell írni a közbeszerzési eljárásokat.

Tarlós István főpolgármester május 10-én közölte, hogy elfogadta az NFÜ javaslatát a budai fonódó villamoshálózat projektjének két ütemre bontására és tartalmának bővítésére.