Huba
17 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Elfogadták Budapest új zászlóját

2011.06.22. 11:50

Elfogadta Budapest új zászlaját a Fővárosi Közgyűlés 21 igen és 2 nem szavazattal szerdán. Az MSZP képviselői nem nyomtak gombot a szavazásnál. Az új zászló fehér színű, nemzeti színekből összeálló háromszöges díszsorral szegélyezett, közepén az eddigi címer szerepel ezután is. Szakértő szerint az új zászló olyan mint egy katonai lobogó. Olvasóink számos zászlótervet küldtek be pályázatunkra.

Tarlós István főpolgármester előterjesztése szerint Budapest eddigi zászlaja más zászlóval könnyen összetéveszthető a nagyfokú hasonlóság miatt. A vörös, arany(sárga), égszínkék zászló ereklyeként, mellérendelt feladatkörben kap szerepet ezután a Fővárosi Közgyűlés ülésein és más ünnepi alkalmakkor.

A képet az előterjesztés mértani ábrája alapján az Index állította össze
A képet az előterjesztés mértani ábrája alapján az Index állította össze

Horváth Csaba, az MSZP frakcióvezetője a vitában azt kifogásolta, hogy a városvezetés úgy változtatja meg Budapest szimbolikáját, hogy sem szakmai, sem civil szervezeteket nem vont be a döntés előkészítésébe. Azt kérte, hogy a főpolgármester vonja vissza az indítványt, egyeztessen és szeptemberben hozza vissza a testület elé a javaslatot.

Hanzély Ákos, az LMP képviselője is úgy vélte: az új zászló "nem kellően egyeztetett állapotot képvisel, nem képviseli a főváros teljes lakosságát”. A frakció nemmel szavazott. Németh Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: "az új zászló kifejezi, hogy Budapest a nemzet fővárosa, kifejezi a nemzet egységét".

Az új fővárosi zászló megalkotása előtt sajnos elfelejtették megkérdezni a zászló és  lobogótan kutatóit, nyilatkozta lapunknak Dr. Bertényi Iván, heraldikai szaktekintély, történész, egyetemi tanár, az MTA doktora. Véleménye szerint a zászló olyanra sikeredett a piros-fehér-zöld háromszögekkel, mint egy katonai zászló: azokon szokás háromszögekkel vagy lángnyelvekkel keretezni a zászló mezejét.

Ott azonban a zászló alapszíne (esetünkben a fehér) adja az egyik nemzeti színt, s csak a  másik két színből (esetünkben a vörösből és a zöldből) állnak a lángnyelvek. Érdekes lesz, miként fogják a fehér alapszínre ráhelyezni a díszsor fehér színét, mondta Bertényi professzor, és hozzátette, hogy a zászló megváltoztatásával kapcsolatos további problémáit most mellőzi.

Mint arról beszámoltunk, az új zászlót Tarlós István maga találta ki, de közreműködött benne György István főpolgármester-helyettes és Bojár Iván András, tudtuk meg a főpolgármesteri hivataltól. Budapest új zászlajának fehér háttérszíne a tisztaságot és a semlegességet szimbolizálja, a 48-as nemzeti színű háromszögek a zászló szélén pedig azt jelképezik, hogy Budapest Magyarország fővárosa, mondta Szűcs-Somlyó Mária, a városháza kommunikációs igazgatója.

Korábbi cikkünkben rögtönzött közvéleménykutatást tartottunk arról, hogy a régi vagy az új zászló, esetleg egy új, harmadik változat tetszene legjobban az olvasóknak. Az új változat 2372, a régi 2235 olvasónak tetszett, 2309-en pedig egy új zászló mellett voksoltak.

A zászlópályázatunk képeiért kattintson
A zászlópályázatunk képeiért kattintson

Kiírtunk egy pályázatot is egy olyan fővárosi zászló megtervezésére, amely a múlt nagyszerű hagyományait is tükrözi, de egyben megjelennek rajta a ma fővárosát jellemző heraldikai elemek is. A pályázatra számos zászlóterv érkezett.

A fővárosi zászlók cseréje egyébként körülbelül 10 millió forintba kerül, ezt a pénzt az általános tartalék előirányzatából csoportosítják át. A változás augusztus 15-én lép hatályba.

Zászlókavalkád a közgyűlésben

Az eddigi budapesti zászló már nincs kinn a Városháza épületén, az újból pedig még nem készült el egyetlen "hivatalos" darab sem. A Jobbik-frakció azonban feltehetőleg számított arra, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadja Tarlós István javaslatát, mert az ellenzéki képviselők az asztalukra már kitették a főváros új zászlójának kicsinyített mását. Így a szerdai ülésen háromféle zászlócsoport jelenik meg: a főpolgármesteri pulpitus mögött három nemzetiszínű zászló, a jobbikosok előtt a párt zászlója és az új fővárosi zászló, míg a szocialista képviselők asztalán a magyar, az európai uniós és az eddigi fővárosi zászló látható. Az MSZP képviselői azért tették ki már korábban a három zászlót valamennyi képviselőjük elé, mert így kívántak tiltakozni amiatt, hogy a városvezetés "csak" a nemzeti lobogót jelenítette meg a Városháza dísztermében.