Feljelentéstengerben fuldoklik a CET

2011.08.01. 12:41

A Duna-parti CET fejlesztője, a Porto Investment Hungary Kft. feljelentést tett a Nemzeti Nyomozóirodánál ismeretlen tettes ellen, különösen nagy kárt okozó csalás és hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt. A beruházás ügyében korábban már a főváros és az Állami Számvevőszék is feljelentést tett.

A Porto a Nemzeti Nyomozó Irodától annak kivizsgálását kéri, miként fordulhatott elő, hogy a fővárosi önkormányzat a fővárosi közgyűlés előzetes jóváhagyása nélkül, 2011. január 19-én jogellenesen lehívta a beruházás bankgaranciájának az összegét, több, mint 1 milliárd forintot, áll a cég közleményében. A cég szokatlanul durva hangnemű közleményében olyanokat ír, hogy "A beruházó arra is kíváncsi, hogy Tarlós István főpolgármester meddig nézi el helyettese, Dr Bagdy Gábor ámokfutását."

A Porto és a kivitelezésben résztvevő magyar vállalkozások megdöbbenését fokozta, hogy 2011. április 6-án a fővárosi közgyűlés elé Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes egy olyan előterjesztést és határozati javaslatot nyújtott be, amely a teljesítési bankgarancia jogtalan lehívásához kívánta megszerezni a közgyűlés utólagos tudomásul vételét.

Ez az előterjesztés a fejlesztő álláspontja szerint nem tartalmazott teljes körű információkat ezért az félrevezethette a fővárosi képviselőket a határozat elfogadásakor. A közlemény szerint az ügyben a fejlesztő részéről további büntetőfeljelentések várhatók.

Feljelentési körtánc

Mint arról beszámoltunk, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen az Országos Rendőr-főkapitányságon, mert a budapesti Közraktárak projekt PPP-konstrukcióban történő megvalósítása körül feltárt tények szerintük megalapozzák a bűncselekmény elkövetésének gyanúját.

Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes is közleményben szólt hozzá az ügyhöz: eszerint a CET-beruházás miatt a főváros is tett korábban feljelentést. A főváros pillanatnyilag legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy a fejlesztőt rászorítsa az épület jó minőségű, minél korábbi átadására. Azt szeretnék, hogy a CET megnyitása a már közel egy éves késés után ne csússzon tovább.

A műszaki átvétel elmaradt, az átadási időpont bizonytalan

A Duna-parti Közraktáraknál létrehozott mintegy 27 ezer négyzetméteres, bálna alakú komplexumot 2010 augusztusában kellett volna befejezni. A befejezés több okból csúszott, a késésért a beruházó a fővárost, a főváros a beruházót hibáztatja.

Két hete úgy tűnt , hogy megkezdődhet a műszaki átadás-átvétel, ám az eljárás meghiúsult. A főváros szerint ugyanis a beruházó nem adta át hiánytalanul az átadás-átvétel előfeltételének számító kivitelezési szerződést és a kiviteli terveket.

Legutóbb úgy volt, hogy az épületet november végén adják át véglegesen, ám mára ez a dátum is megkérdőjeleződött.

Mennyi? 31. Mi 31? Mi mennyi?

A vita alapja leegyszerűsítve az, hogy a fővárosnak nem tetszik az előző városvezetés által kötött finanszírozási szerződés, amely szerint az önkormányzat lényegében egy 8,5 milliárdos beruházásért összesen 31 milliárdot fizet ki a beruházónak.

A beruházó azzal védekezik, hogy a főváros 25 éven keresztül fizeti vissza neki az általa kifizetett 8,5 milliárdot, és a 31 milliárd tartalmazza az üzemeltetés, karbantartás és felújítás teljes, valamint a hitel törlesztésének költségét is. Fontosnak tartja, hogy a visszafizetés - elvileg - a CET által generált bevételekből és nem közpénzből történik majd (már ha legalábbis lesz akkora bevétele a CET-nek). A beruházó szerint ha a főváros ma felvenne egy 8,5 milliárdos hitelt, 42 milliárd forintot kellene csak a banknak visszafizetnie.

Mint arról beszámoltunk, a CET PPP konstrukcióban épül. Eredetileg a főváros csak a telket adta a projektbe, a beruházás költségeit a Portónak kell állnia. Ennek fejében a főváros huszonöt évig fizet szolgáltatási díjat a vállalkozónak. Kitétel volt, hogy jelzáloghitelt nem vehetnek fel az ingatlanra. A finanszírozó MKB azonban menet közben módosította a feltételeket: Budapest önkormányzata kezességet vállalt, azaz ha a vállalkozó csődbe menne, a városházának kell visszafizetnie a hitelt.