Zavarták a fák a BKV-t, ezért inkább kivágták őket?

2011.08.19. 12:59 Módosítva: 2011.08.19. 12:59

Fakivágásokba kezdett a BKV kedden a Nádasdy utcai tanműhely udvarán. Információink szerint a 30-50 fákat egyszerűen ezért vágják ki, mert az azokról lehulló levelek eltömítették az épület ereszcsatornáit, amitől az beázott. A BKV kérdésünkre közölte: a nyárfákat azért kell kivágni, mert olyan mértékben megdőltek, hogy balesetveszélyessé váltak.

Az esetről az Index egyik olvasója számolt be. Mint elmondta, elszomorítónak találta, hogy egy mondvacsinált indokkal ekkora kárt okozzanak a környezetben.

Ezek a 30-50 éves fák nemcsak árnyékot adtak a tanműhelypályán vizsgára váróknak és megpihenőknek, hanem valamennyire a levegőt is tisztították, ami rá is fért a pályára, ahol naponta több órán keresztül járatják autóikat az ott tanulók. Szerinte a fák nem voltak életveszélyesek, mert azokat a tűzoltóság tavaly visszavágta. Olvasónk nem érti, hogy míg a BKV milliókat fizet ki egyes alkalmazottainak, addig a jóval kisebb költségű javításokra, karbantartásokra miért nem áldoz, miért vágja ki ehelyett inkább a fákat.

A tanműhely területén lévő változó életkorú, tíztől negyven centiméter vastagságig terjedő nyárfák olyan mértékben megdőltek, hogy balesetveszélyessé váltak, közölte kérdésünkre a BKV. A kerítés melletti fák a járdán közlekedőkre, a telephelyen lévők pedig az épületeket veszélyeztették, állítják. Kérdésünket, hogy a fák kivágása és az épületek műszaki állapota között van-e összefüggés a a BKV elutasította. Válaszukban közölték, hogy a fák kivágása nem áll kapcsolatban a területen lévő épületek műszaki hibáival.

Kifejtették, hogy csak a menthetetlen fákat vágták ki, illetve azokat, amelyek annyira megdőltek, hogy a visszavágás nem lett volna elég. A BKV annyit ismert el, hogy a tűzoltóság egy heves vihar után legallyazott egy fát, amelynek ágai egy közterületre nyúltak.

A társaságnak ez az eset hívta fel a figyelmét, hogy jobban ügyeljenek a környezetükben lévő fákra, közölte a BKV. A társaság azzal érvel, hogy számukra is fontos a zöld területek védelme, ezért tavaly több facsemetét is ültettek, és amennyiben szükséges, további telepítésekkel pótolják a kényszerű kivágásokat.