A Fidesz meghekkelte a fővárosi FBI-t

2011.08.25. 14:41

A Tarlós István főpolgármester és Pető György fő-közterületfelügyelő által gründolt Fővárosi Biztonsági Iroda (FBI) közszolgáltatási szerződését, valamint az azt megborító, utolsó pillanatban benyújtott kis módosító indítványt minden feltűnés nélkül fogadta el legutóbbi ülésén a fővárosi közgyűlés, ám néhány embernek biztosan csikorgott a foga. A módosítás pont azt húzta ki az FBI feladatai közül, amire éppen létrehozták: a fővárosi tulajdonú cégek vagyon- és információbiztonsága fölötti őrködést.

A budapesti FBI ötlete a fővárosi cégeknél korrupciógyanúval végigsöprő nyomozások miatt vetődött fel Tarlós Istvánban, még az előző ciklus végén, az önkormányzati választások előtt. A Fővárosi Biztonsági Iroda Nonprofit Kft. tavaly októberben, egyik első döntésként alapította mag a fővárosi önkormányzat, a cég élére Pető Györgyöt nevezte ki a főpolgármester.

A kitűzött cél az volt, hogy az FBI egyfajta vállalatbiztonsági felügyeletként vigyázza a nagy fővárosi cégeket, így felel például többek között a BKV, a Fővárosi Közterület-felügyelet vagy Főtáv vagyon- és információbiztonságáért. Információink szerint a cég első emberének kiválasztása miatt már októberben lehidalt a kormánypárt több fontos háttérembere, és Pető tervezett hatalma (lásd korábbi anyagunkat) sokaknak szúrta a szemét.

Tarlós és Pető még Óbudán (Fotó: Beliczay László)
Tarlós és Pető még Óbudán (Fotó: Beliczay László)

Ennek ellenére minden szépen alakult, a szervezet közszolgáltatási szerződését végül júliusban vette napirendre a fővárosi közgyűlés. Az idén 236 millióval támogatandó FBI eszerint például az önkormányzati vagyon védelméért, vállalati bűnmegelőzésért lenne felelős.

Az utolsó pillanatban azonban homok került a gépezetbe: egy helyszínen kiosztott, a Fidesz frakcióvezetője és a közbiztonsági tanácsnak által jegyzett módosító indítvány keresztülhúzta a terveket. A módosító javaslat szerint ugyanis a szerződés teljesen elfogadható, az információbiztonságra és vagyonbiztonságra vonatkozó feladat kivételével. A szerződést a módosítással fogadta el a közgyűlés, forrásaink szerint ezzel tulajdonképpen kasztrálva magát az FBI-t.

A Fidesz frakcióból származó információnk szerint a hatáskörmegvonásnak az volt az indoka, hogy a tervezet konzultációkat igényel még. A módosító indítványról egyébként a képviselőcsoport közgyűlés előtti frakcióülésén is szó esett, ahol véletlenül éppen nem volt ott a főpolgármester.

Atkári János
Atkári János

Más forrásunk megfogalmazása szerint az FBI egy olyan szűrő lett volna, ami megakadályozta volna, hogy "bizonyos pártok gazdasági lobbiérdekei mentén mozgó korifeusai túl sokat érjenek el a főpolgármester tudta nélkül a fővárosi cégeknél". A módosítással tulajdonképpen semlegesítve lett Pető György, a Fidesztől való függetlenségét korábban gyakran hangoztató Tarlós István egyik fő háttérembere.

A másik, erőteljes hatalommal felruházott háttérember információink szerint azonban még mindig szúrja sokak szemét a kormánypártnál. Atkári János pénzügyi tanácsnok (Demszky Gábor korábbi gazdasági főpolgármester-helyettese) ugyanis egy nem publikus főpolgármesteri utasítás szerint olyan jogokkal rendelkezik, ami a fideszesek szemében már-már szuperhelyettesi posztra emeli őt: bármilyen pénzüggyel kapcsolatos előterjesztés először ugyanis az ő asztalára kerül.

Innentől Atkári dönt, hogy "pénzügyszakmailag" belefér-e a költségvetésbe a javaslat, vagy sem. Ha úgy határoz, hogy nem, akkor az ügy a főpolgármesterhez vándorol, és a kérdésben a végső szót Tarlós István mondja ki, legtöbbször persze hallgatva tanácsosára.