Megkerült az elveszett BKV-s nyomozás

2011.09.08. 14:55

Előkerült az egyetlen olyan BKV-s nyomozás, amelyben Kocsis István volt BKV-vezérigazgató nem feljelentő, hanem érintett lehet. Az ügyet korábban felügyelő Fővárosi Főügyészség utánanézett, és kiderült: a nyomozást idén márciusban vette át a Központi Nyomozó Főügyészség. Gyanúsított még nincs.

Nyoma veszett egy BKV-s nyomozásnak írtuk csütörtökön, miután a 2009-ben állampolgári bejelentésre és ügyészségi utasításra indult eljárásról sem a BRFK, sem a BKV-s nyomozásokat átvevő Központi Nyomozó Főügyészség sem tudott közelebbi információval szolgálni.

Az ügyben a Fővárosi Főügyészség is aktivizálta magát, és a lapunk által megadott adatok alapján kiderítette, hogy a BKV gyanús offshore szerződéseinek ügyében a Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség rendelt el nyomozást, majd azt a későbbiekben - tekintettel arra, hogy a nyomozást a Budapesti VII. kerületi Rendőrkapitányságtól a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya átvette - a Fővárosi Főügyészség felügyelte. Az eljárást végül egyesítették más BKV-s ügyekkel (Hagyó és társai, Szalainé Szilágyi Eleonóra), ezért 2011. március 16-án átvette a Központi Nyomozó Főügyészség.

Ismét megkerestük Fazekas Gézát, a Központi nyomozó Főügyészség szóvivőjét, aki elismerte, hogy az offshore szerződések ügye is náluk van. Hozzátette, hogy az ügyben egyelőre nem gyanúsítottak meg senkit, annak állásáról a BKV-s nyomozások hamarosan bekövetkező lezárásakor tud bővebbet mondani.

A gyanúsított hiánya meglepő, mert míg azokban az ügyekben, ahol Kocsis István feljelentő volt, már 21 gyanúsított van, ebben az eljárásban, ahol a gyanús offshore szerződéseket aláíró Kocsis lehet érintett, nincs, holott hónapokkal megelőzte a többi nyomozást. Ez arra engedhet következtetni, hogy a nyomozás ebben az ügyben - bár még nem zárták le - eredménytelen lehet.

Az ügy azért is érdekes, mert első szakaszában szinte teljesen fel lett tárva a nyilvánosság előtt: egy cikksorozat alapján egy állampolgár (lapunk olvasója) tette a feljelentést az egyértelműnek tűnő helyzetben.

Az Indexen számoltunk be ugyanis elsőként arról, hogy Kocsis újdonsült BKV-vezérigazgatóként többek között két offshore céggel is furcsa szerződést kötött 2008 végén.

A ciprusi Dandy Trading Ltd.-vel a devizapiaci változások hatásainak elemzésére 78 500 euróért (akkori árfolyamon mintegy 23 millió forintért), a svájci székhelyű Everest Capital S.A.-val pedig a BKV hitelfelvételi lehetőségeinek felmérésére (a pénzügyi válság tükrében), 81 900 euróért (közel 24 millió forintért) szerződött a társaság. (Az első szerződés nyitó és utolsó lapja innen, a másodiké innen tölthető le.)

A tanulmányokba beletekinthettünk, és kiderült: nagyrészt úgy ollózták össze őket KSH-jelentésekből, az akkori kormány konvergenciaprogramjából, sőt egy Index-cikk válságügyi kiskátéjából.

Kocsis István a tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban korábban elmondta, hogy úgy érzi: politikai támadások alatt áll. Hozzátette, véleménye szerint azért támadják, mert csapokat igyekszik elzárni, annak érdekében, hogy a BKV kivéreztetése megszűnjön.