Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Pesten és Budán egyformán becsületesek

2011.09.21. 11:09

Megvannak a Sopron Bank becsületkasszáinak eredményei. Három hete a nyugat-dunántúli becsületkasszák régi hagyományát hozta vissza a Sopron Bank, hogy játékosan vizsgálja meg, hogy állnak a becsületességgel Budapesten. Az ásványvizet tartalmazó italautomatákba nem kötelező pénzt bedobni, de ezzel a beteg gyerekeket segítő Csodalámpa Alapítványt rövidítik meg. A kampány első három hete alatt érdekes eredmény született: a belvárosban és Óbudán, a Sopron Bank két budapesti fiókja közelében kihelyezett kasszák szinte hajszálpontosan ugyanazt az eredményt hozták.

A két italautomatából összesen közel 8 ezer palack víz fogyott el eddig, a vízért a vásárlók közel 40%-a fizetett, 60%-uk pedig fizetés nélkül távozott. Eleinte sokan figyelték az automatákat és az azokat használókat, vélhetően ezért az emberek inkább fizettek, mint nem. A médiazaj csökkenésével együtt a vásárlókedv nem, a fizetési hajlandóság azonban csökkent. A szervezők azt feltételezik, hogy az arra járók megszokták a gépeket és úgy érezték, a figyelem lanyhultával ők is lazíthatnak.

Pest és Buda közt, mindössze 1% eltérés mutatkozik Buda javára, de a kampány szeptember 23-áig még tart. Egy-egy palack víz megvásárlásával hozzájárulhatnak a bank jótékony céljához: egy zalaegerszegi beteg kislány kérésére játszótér épül az otthonában.