Gellért, Mercédesz
11 °C
22 °C

Központosították a hajléktalanellátást

2011.09.22. 19:02

A Menhely Alapítvány és a Máltai Szeretetszolgálat két vezetője megállapodást írt alá a Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium megalapításáról. A hajléktalanokra szánt pénzek ezentúl a konzorciumon keresztül lesznek elosztva, a többi civil szervezet kvázi alvállalkozóként részesülhet a forrásokból.

Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója elmondta, hogy a konzorciumi forma a remények szerint hatékonyabbá teszi a hajléktalanellátást a fővárosban.

Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke elmondása szerint az évi mintegy 340 millió forintos támogatást mostantól nem ágyszám alapján, normatívaként osztják szét, hanem súlyoznak.

Így jut majd figyelem azokra a végső állapotban lévő, esetleg inkontinens, vagy agresszív, pszichés problémáktól szenvedő hajléktalanokra is, akikkel kevésbé szívesen foglalkoztak, pedig ők vannak leginkább krízishelyzetben, valamint legjobban szem előtt.

Elhangzott, hogy az ellátást budai oldalon a Máltai Szeretetszolgálat, pesti oldalon pedig a Menhely Alapítvány koordinálja, a többi civil szervezet, kvázi alvállalkozóként csatlakozhat a szolgáltatáshoz.

A tavalyihoz képest idén elvileg ugyanannyi pénzzel gazdálkodhatnak a hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek a fővárosban, bár Aknai szerint az idei pénzek egy része még mindig nem érkezett meg. A jövő évre vonatkozóan még nem tudni, mit tartalmaz a költségvetés.

Megtudtuk, hogy a csepeli hajléktelepen történt bűnügyek után indult belügyi felmérés szerint mintegy 1050 hajléktalan él Budapest közterületein. Szakmai becslések szerint körülbelül 3000 hajléktalan van Budapesten.