Elfogadták a fővárosi költségvetési koncepciót

2011.12.14. 14:59

A gazdasági válság miatt 10 milliárd forintos bevételkieséssel számol a főváros. Megváltozott kilenc közterület neve is.

Elfogadta Budapest 2012-es költségvetési koncepcióját a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A képviselők 18 igen, 10 nem és 2 tartózkodással döntöttek erről.

A főváros 2012. évi költségvetési koncepciója az idei évhez képest tízmilliárd forintos folyó bevételi kieséssel számol. Ennek egyik okaként a gazdasági válság folytatódását jelölte meg a városvezetés.

A működési kiadások előirányzata a 2011-es 174,3 milliárd forintról 181,4 milliárdra nő, azzal együtt, hogy egyes egészségügyi feladatokra és a tűzoltó-parancsnokságra az állami kézbe adás miatt nem különítenek el forrást. Jelentősen nő a közlekedési és a parkolási feladatokra tervezett összeg, 10,7 milliárdról 20,7 milliárdra, továbbá megháromszorozódnak a céljellegű működési keretek, így erre 543 millió forint juthat.

Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes felszólalásában jelezte: a koncepcióval azt az utat szeretnék kijelölni, amelynek mentén a tényleges költségvetést készítik. Mint mondta, a koncepció tele van bizonytalansági elemekkel, az a főváros mai tudása szerint készült, és természetes, hogy a tényleges büdzsé elfogadásig még "hatni fognak becsapódó villámok".

Az MSZP több képviselője is kifejtette, hogy nem támogatja a koncepciót, és bírálta a kormány gazdaságpolitikáját.

Az LMP a főváros érdekérvényesítési képességét kritizálta, Hanzély Ákos szerint ez az oka annak, hogy a főváros nem tudja megoldani a finanszírozási problémákat.

A Jobbik a megszorítások ellen szólt, attól tart, hogy a források szűkülése a lakosság rovására megy.

Korábban névtelen közterületek elnevezéséről, illetve egyes nevek megváltoztatásáról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A határozatot 20 igen és 3 nem szavazattal fogadták el, az MSZP nem vett részt a szavazáson.

Tarlós István főpolgármester előterjesztése szerint a kilenc névváltozást fővárosi kerületi önkormányzatok, valamint magánszemélyek kezdeményezték.

Óbudán Kerényi Grácia költőről, műfordítóról neveznek el eddig névtelen közterületet, Soroksáron Túri István kertészmérnökről, tanárról és nemesítőről neveznek el utat, Csepel pedig a Koltói Anna utcának ad új nevet, Vermes Miklós tanítónak, a fizika szakmódszertana kimagasló alakjának nevét veszi fel. Terézvárosban a Szalmás Piroska utca neve változik meg, ez Németh László író, kritikus, műfordító nevét viseli.

A XIII. kerületben egy jelenleg névtelen közterület Kopácsi Sándor nevét veszi fel, ő az 1956-os forradalom idején Budapest rendőrfőkapitánya, majd a Nemzetőrség helyettes főparancsnoka, a Nagy Imre-per életfogytiglanra ítélt hatodrendű vádlottja volt.

A II. kerületben egy névtelen területet Erdélyi Jánosról, a Kisfaludy Társaság titkáráról, a Nemzeti Színház egykori igazgatójáról neveznek el.

A XV. kerületi Dembinszky utca Józef Wysockinak, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc honvédtábornokának nevét veszi fel.

A Zichy Mihály utat és a Városligeti körutat összekötő zuglói névtelen sétány Lev Tolsztoj orosz író nevét viseli ezután.

A soroksári Apostolhegy dűlő lakói azt kezdeményezték, hogy a Vágó köz elnevezésű területet Máté apostolra nevezzék át, mert az útszakasz nem tekinthető a - vele fizikai összeköttetésben nem álló - Vágó köz meghosszabbításának, és ez megnehezíti a tájékozódást. Az utca környékén több, apostolról elnevezett közterület is van, így János, Pál és Péter apostol nevét is viseli utca.