Felmondta a BKV az utasok biztosítását

2011.12.28. 15:39

Január elejével a BKV felmondta a Generali-Providencia biztosítónál kötött utasbaleset-biztosítást, ezzel 50 millió forintot takarítanak meg  közölte a közlekedési társaság.

Az intézkedést a BKV azzal indokolta, hogy a cég nehéz gazdasági helyzetben van, a szerződés fenntartása pedig gazdaságtalan, előnytelen, illetve annak fenntartását jogszabályi kötelezettség nem írja elő.

Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az érvényes jeggyel vagy bérlettel utazók nem maradnak biztosítás nélkül, a BKV felelősségbiztosítása továbbra is a kár teljes összegéig fedezetet nyújt azokban az esetekben, amikor a BKV felelőssége megállapítható.

A BKV közleményében kitért arra is, hogy eddig az utasbaleset-biztosítása keretében a felelősségi viszonyok vizsgálata nélkül limitált kártérítést nyújtott a jeggyel vagy bérlettel rendelkező utasok számára, amikor azokat a BKV üzemi területén valamilyen baleset érte. Ennek a biztosítástípusnak a felmondásával a 2012. január 1-je után bekövetkező károk esetén azokban a helyzetekben nyújtanak fedezetet, amikor a káresetért a BKV felelős.