Koronavírus adatok

2022. jan. 19.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Fábián, Sebestyén
-5 °C
5 °C

Vízesésként zuhog a víz a metróban

2012.03.06. 17:52

Eltört egy nagynyomású vízvezetékcső a hármas metró vonalán az Arany János utca és a Nyugati pályaudvar között.

Először a tumblr-en jelent meg egy bejegyzés, miszerint vízesésként zuhog a víz a metrókocsikra az alagútban. A BKV fődiszpécserének tájékoztatása szerint öt óra előtt néhány perccel történt egy csőtörés, de ez nem akadályozza a metró forgalmát.

Bíró Endre, a Metróért Egyesület elnöke az Indexnek elmondta, a csőtörés a Kőbánya-Kispestről Újpest felé haladó oldalon történt, ahol egy úgynevezett csápos, nagyjából 70 centiméter keresztmetszetű vízvezeték tört el.

A nyomás a vizet fellövelli a plafonra, és onnan metrókocsikra folyik, de lehet, hogy a szerelvények tetején található szellőzőrácson keresztül a vonatokba is befolyik némi víz.  Bíró Endre szerint már elzárták ezeknek a vezetékeknek a szelepeit, de még időbe telik, míg a két megálló közötti, a cső közel egy kilométeres szakaszán leül a víz nyomása.

Az Arany János utcai megállónál biztonsági őrök zárják be az ablakokat, emiatt viszont 1-2 perces torlódás alakult ki Újpest irányába.



  • Vennék
  • Hírek