Zoltán
21 °C
36 °C

Demonstráltak a CET kivitelezői

2012.03.22. 16:57

Demonstrációt tartottak a Közraktárak helyén épült CET kulturpláza kivitelezői a fővárosi városháza mellett, majd petíciót nyújtottak át a főpolgármester képviselőjének, amelyben a pénzüket követelik. A főváros szerint a pénzt a beruházó cégtől kellene követelniük.

Az építők megtették, amit vállaltak, megépítették a CET-et, most az önkormányzaton a sor, vegye át az épületet, és fizessék ki, mondta Kanász István, a CET vállalkozói körének megbízottja. Kanász szerint a fővárosi önkormányzat több mint egy éve halogatja a műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdését, az épület-együttes átvételét.

A kivitelezők petíciójukban követelik, hogy az illetékesek vessenek véget a mondvacsinált jogi hercehurcának és az időhúzásnak, tegyék lehetővé az építkezés vállalkozóinak kifizetését, összesen 830 millió forintot.

A főpolgármesteri hivatal közleményben kommentálta a tüntetést.

Eszerint értelmetlen, a közvéleményt és az alvállalkozókat megtévesztő és felelőtlen a demonstráció. A beruházó Porto Investment nem tudta, vagy nem akarta befejezni a projektet, a felelősséget pedig a fővárosi önkormányzatra próbálja hárítani.

A közlemény szerint a Duna-parti CET projekt alvállalkozói az építkezés beruházójától, a Portótól és a generálkivitelezőtől, a WHB-tól várják, hogy végre kifizesse őket, hiszen a munkákat ők rendelték meg, ezért a vállalkozói díjakkal ők tartoznak. A fővárosi önkormányzat és az alvállalkozók között nincs semmilyen szerződéses kapcsolat. A főváros ezért nem tartozik a demonstrálóknak.