Lerobbant a kétéltű busz

2012.05.23. 12:31 Módosítva: 2012.05.23. 14:39

Motorhiba miatt menteni kellett a Riverride városnéző buszát a Dunáról kedden késő este, írja a turizmusonline.hu.

Mint azt Galla Gábortól, a Riverride Kft. vezetőjétől megtudtuk, a hajó azért állt le, mert motort és a vízsugárhajtóműt összekötő alkatrész eltört. A vízibusz személyzete horgonyt vetett, a mentőhajó pedig hamar megérkezett.

Galla elmondása szerint 10-15 percig a mentésre várakozó utasok között nem tört ki pánik, sőt a kiérkező tűzoltókat megtapsolták. A vízibuszon egyébként egy német turistacsoport tartózkodott, az egyik szállodahajóról érkeztek. A tűzoltókat a hajószemélyzet egyik tagja hívta ki, aki maga is tűzoltó.

A mozgásképtelen vízibuszt a mentés után elvontatták az újpesti rámpáig, ahol a saját kerekein kigurult a szárazföldre, majd a műhelybe hajtott, ahol a törött alkatrészt kicserélték. Galla szerint délután három órától újra szállítja az utasokat.

A busz motorja a Parlament és az Akadémia között állhatott le, a segítségére egy turistahajó sietett.

Palotai Zsolt, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató helyettese elmondta: a tűzoltókhoz 22 óra 5 perckor futott be a segélyhívás, tizenegy perc alatt értek ki, és harmincegy embert mentettek ki a városnéző buszból, mert irányíthatatlanná vált. Senki sem sérült meg.

riverride 102
Fotó: riverride.hu

Sági János, a Szent Flórián tűzoltóhajó kapitánya elmondta, a kormányozhatatlan jármű a Lánchíd lábánál magatehetetlenül sodródott a vízben. Miután a hajó legénységét és az utasokat a partra szállították, a tűzoltóhajó részt vett a vízi jármű kikötésében is. Amikor a Szent Flórián kiérkezett, már egy másik hajóval le volt kötve a kétéltű.

Egy éve a Deák tér közelében, a Bajcsy-Zsilinszky úton karambolozott a Riverride. A balesetet egy autó sofőrje okozta, aki a szabályosan közlekedő busz elé hajtott.

Az AmphiCoach típusú busz egyébként Máltán készült, és olasz Iveco és Irisbus alkatrészekre épül, csak az úszótest és a vízalatti hajtásrendszer egyedi építésű. 2009 szeptembere óta visz utasokat a Duna fővárosi szakaszán.