Megbolondult a parkolási felügyelet fordítóautomatája

2012.07.25. 15:34

Nagy lendülettel válik egyre nemzetközibbé a parkolási ügyekben intézkedő Ferencvárosi Közterület-felügyelet: szabálysértési értesítőjükön a magyar mellett még három nyelven is megtudhatja a gépkocsitulajdonos, hogy járművét elszállították. A nagy igyekezetben azonban kicsit túlfordították a mondanivalót, és új nevet találtak ki Óbudának.

A lenti képet egy olvasónk küldte be, akinek elvitték a kocsiját a Ferencvárosban. Az értesítőről kiderül, hogy a jármű a III. kerületi Pók u. 1. szám alatt vehető át.

A felügyelet nyilván a külföldieknek is segíteni akart azzal, hogy angol, német és orosz nyelvre is lefordította a szöveget. Csakhogy a fordításba több hiba csúszott. Az angol verzióban a Pók már lefordítva szerepel, de nem utcaként, hanem kerületként, mint III. Spider district. (III. Pók királyról elnevezett kerület?) Ezt legalább olyan sokáig keresgélheti szerencsétlen külföldi, mint a City Wall (eredetileg Városfal) utcát, amely irányából a bejárat megközelíthető.

A németeket még nehezebb feladat elé állítja a III. Spider Bezirk Strasse 1. cím, mert itt már nem is sejthető, hogy a Spider utca tükörfordítás eredménye. Ráadásul a Spider itt is inkább a kerületet jelenti a szövegben, csakúgy mint az orosz verzióban.

A céduláról összességében megállapítható, hogy bár a segítség szándékával született, valószínűleg nagyobb gondot jelent a külföldieknek, mintha lefordítatlanul hagyták volna, úgy, ahogy van.