Judit, Xénia
19 °C
34 °C

Szenvedéstörténet a Mátyás-templom felújítása

2012.09.25. 13:38

2013 tavaszára befejeződik Mátyás-templom felújítása, a kormány 700 millió többletforrást ad a rekonstrukcióra.

„Azért jöttünk ide államtitkár úrral, hogy megszüntessük az ostromállapotot" – kezdte beszédét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a budavári Nagyboldogasszony-templomban, miután L. Simon László kultúráért felelős államtitkárral végi járták a világörökséget részét képező műemléket.

A miniszter szerint szenvedéstörténet a templom felújítása, és ezen most változtatni akarnak. „Az előző kormányok elhatározták, hogy a szimbolikus értékű műemléket felújítják, de ebben a lendületben 2009-ben törés történt, több száz millió forintot elvontak a felújítástól” – jegyezte meg.

A Mátyás-templom rekonstrukciója 2006 áprilisában kezdődött. Egy minisztériumi háttértanulmányban akkor úgy számoltak, hogy a 3,7 milliárd forint összköltségű teljes rekonstrukció négy évig tart majd. A munkálatokat másfél évig készítették elő, a statikai, geológiai, talajmechanikai vizsgálatok során azonban kiderült, a templom – amelyen 60 éve nem végeztek nagyobb felújítást – rosszabb állapotban van, mint ahogy azt várták.

A Mátyás-templom külső felújítása ugyan már befejeződött, és a harangokat is lecserélték, a belső munkálatok azonban még jelenleg is tartanak.

A templom rekonstrukciója eddig 5,5 milliárdba került. Míg 2010-ben 581, 2011-ben 547 millió forintot fizettek ki, idén a 600 millióhoz még hozzájön az a 700 millió forint többletforrás, amiről a kormány a szeptember 19-i ülésén döntött. A sajtótájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint azért döntöttek a több száz milliós átcsoportosításáról, mert a kivitelezők által 2012-ben elvégzett munkák költségei már az év első felében kimerítették az idei keretet, előre vetítette, hogy a munkálatok leállhatnak, és ez veszélyeztette volna a 2013. május 31-i átadást.