Franciska, Fanni
-5 °C
7 °C

Elfogadták az óbudai fizetős parkolást

2012.09.27. 16:28

A III. kerületi önkormányzat csütörtöki ülésén egy ellenszavazattal megszavazta a fizetős parkolásról szóló rendeletet.

A kerület indoklása szerint parkolási rendelet elfogadásának két oka van. Az egyik az, hogy a városhatáron nem épültek meg azok a P+R parkolók, melyek az agglomerációból érkező gépjárműforgalmat csillapíthatták volna. A másik a II. illetve XIII. kerület korábban elfogadott hasonló döntése, melynek eredményeként a parkolási probléma a III. kerületben hatványozottan jelentkezett.

A most elfogadott jogszabály értelmében 2013. április 1-től munkanapokon 8 órától 18 óráig díjköteles a kijelölt övezetekben a parkolás. (A belső óbudai övezetben 240 ft./óra; a külsőben 160 ft./óra. Ezeket a díjtételeket a fővárosi rendelet határozta meg.) Ugyanakkor a III. kerületi állandó lakosok három különböző kedvezményt is igénybe vehetnek.

A lakhelyük zónáján belül, lakásonként két gépjármű után a várakozási díjkedvezmény 100%. Zónán kívüli kedvezmény: hivatali vagy egyéb ügyek intézésének biztosításához napi egy alkalommal, egy adott helyen másfél óra ingyenes parkolási lehetőség, külön regisztráció után. Gyermek-kedvezmény: oktatási-nevelési intézményeknél 8.00-9.00 óra, valamint 13.00-18.00 óra közötti időtartamon belül 20-20 perc ingyenes parkolási lehetőség, külön regisztráció után.

A városvezetés elsősorban forgalomtechnikai eszközként, nem pedig forrásteremtő lehetőségként tekint az új rendszerre, melyet az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő Óbudai Vagyonkezelő Zrt. 100%-os tulajdonában álló Óbudai Parkolási Kft. működtet majd.