Mivel a fővárosi önkormányzat képviselője, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes a beruházó többszöri kérése ellenére sem tett semmit a felek közötti viták korrekt és tisztességes rendezése érdekében, a Porto Investment bepereli az önkormányzatot, jelentette be a cég közleményben. A társaság 12,5 milliárd forintot követel.
A CET beruházója 2011. augusztus 30-án mondta fel a duna-parti épület felépítéséről és üzemeltetéséről szóló szerződést a főváros súlyos szerződésszegésére hivatkozva. A beruházó szerint a főváros az elmúlt egy évben a súlyos szerződésszegéseket meg sem kísérelte orvosolni, így esedékessé vált a 12,5 milliárdos összeg megfizetése.
A Porto közleménye szerint vitarendezés helyett Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes a fővárossal szerződésben nem álló generálkivitelezővel, annak nem létező, alá nem támasztott és idő előtti követelése megvásárlásáról egyeztetett csupán, amelynek 850 millió forintért javasolt megvásárlását a 2012. október 03-i ülésén a fővárosi közgyűlés elutasította.
Rendkívüli ülést tart jövő hétfőn a fővárosi közgyűlés. Az ülés két napirendi pontja közül az egyik a CET-tel kapcsolatos ügyek lezárása. Az előterjesztésnek másodszor fut neki a közgyűlés.
Az Index hétfőn írt arról, hogy vita alakult ki Tarlós István főpolgármester és a fővárosi Fidesz-frakció között a hétfő délutáni frakcióülésen a BKK busztenderével kapcsolatban. Tarlós szerint nincs fedezet a kiszervezésre, erről levelet is írt, többek között az MSZP-frakciónak. A busztendert támogató Fidesz-frakcióból többen zokon vették, hogy ők viszont nem kaptak levelet.
A Közraktár épületekkel kapcsolatos előterjesztéssel október elején már foglalkozott a közgyűlés, a javaslatot azonban a többség hiányában akkor nem fogadták el. Ez lényegében arról szólt volna, hogy a főváros a beruházó cég helyett kifizet a generálkivitelezőnek mintegy 800 millió forintot. A többség azért nem volt meg, mert Tarlós István nem szavazott a Fidesz-frakcióval, mondták akkor az Indexnek közgyűlési képviselők.