Németh: A Tarlós-időszak színe az égszínkék

2012.10.19. 07:04

Az új buszok égszínkék színe az új városvezetést szimbolizálja, a régi sötétkék az elmúlt sötét időszakot, mondta lapunknak Németh Zoltán, a fővárosi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője. A politikus furcsának tartja a főpolgármester egyes lépéseit, a vitákat pedig erős akaratú emberek összeütközésének tulajdonítja. Interjúsorozatunkban a fővárosi közgyűlés frakcióvezetői értékelik a Tarlós-éra első két évét.

A legutóbbi közgyűlésen tapintható volt az ellentét a főpolgármeseter és a Fidesz-frakció között, hogy áll most a helyzet?

Mi egy program alapján kezdtük el a működésünket 2010-ben, ezt szeretnénk továbbra is végrehajtani. Ennek a programnak az alapján születnek most is előterjesztések, például most a busz járműpark megújítása. Itt valóban vannak szakmai kérdések.

Amik politikaiakká váltak.

Minden szakmai kérdés előbb-utóbb politikaivá válhat, ha egy politikai testület döntéséről van szó. De ezek akkor is szakmai kérdések végül is. És vannak olyan alapok, amiben egyetértünk.

Például?

Kaptunk egy borzasztó örökséget, ez a kiindulópont...

Ez az „előző városvezetés hagyatéka” téma mindig előkerül. Muszáj ezt két éve szajkózni? Én elhallgatom, csak az olvasók egy idő után megunhatják.

Azok az ellenfeleink, akik most jajonganak, például a busztenderrel kapcsolatban, azoknak savanyú a szőlő. Arról van szó, hogy Horváth Csaba és csapata, az MSZP sikertelen volt abban, hogy a közösségi közlekedést takarékosan, megbízhatóan működtesse.

Erre a nyugdíjazásáig emlékeztetni fogják?

Azért kell emlékeztetni, mert egy dolgot világossá akarunk tenni mindenki előtt: ők a jelenlegi álláspontjukat azért így alakították ki, mert most a „minél rosszabb, annál jobb” elvét képviselik. Ezért ellenezik a fejlesztéseket – lásd új buszok üzembe állítása.

Ez nem egy ritka ellenzéki magatartás Magyarországon.

Azért csinálják, mert az előző ciklusokban sikertelenek voltak. Attól félnek, hogy összehasonlítják az emberek az ő sikertelenségüket a mi sikerünkkel. Szerintem ettől retteg Horváth Csaba és az összes szocialista képviselő.

Nemrég készítettem interjút Horváth Csabával, én nem vettem észre, hogy nagyon rettegne. Viszont a fővárosi Fidesz nem gyárt az MSZP-ből fölöslegesen mumust magának? Hiszen a döntéshozatalban egy szalmaszálat sem tudnak keresztbe tenni.

Ők sokkal többet foglalkoznak velünk, mint mi velük. Mi azt tesszük világossá, mi az a helyzet, amit örököltünk. Ezért adtuk ki tavaly a Fehér Könyvet, amiben összefoglaltuk, mi az az örökség, amit le kell bontani. Mennyi megtakarítást lehet elérni azzal, hogy felülvizsgáltunk szerződéseket, hogyan lehet hatékonyabbá tenni a városi közszolgáltatásokat, és ezáltal pénzt megtakarítani. Be kell mutatnunk, mi volt, mi lett. Horváth Csaba pedig összevissza beszél sületlenségeket – és akkor finom voltam. Mondjuk tőle ezt megszoktuk. Lásd az előző ciklust, amikor előbb úgy „oldotta meg” a BKV problémáját, hogy garantálta volna a rendszeres tarifaemelést, majd nem sokkal később beígérte az ingyenes tömegközlekedést, amit a dugódíjból finanszírozott volna. Most meg arról beszél, hogy ő 1 forintos dugódíjat akart. Komolytalan.

Hagyjuk az MSZP-t, foglakozzunk azzal, hogy a legutolsó közgyűlésen Tarlós István szűkítette helyettesének, György Istvánnak a hatásköreit, a busztenderrel kapcsolatos vita miatt.

Szűkítette?

Ha valakinek a felügyeleti jogát megosztják két másik emberrel, az szerintem szűkítés, de maradjunk a módosításnál, ahogy Tarlós István hivatalosan fogalmazott. Ezzel mennyire értett egyet a frakció?

Azt, hogy ez jól fog-e így működni, hogy egy ilyen változás milyen hatást vált ki, majd az idő mutathatja meg. Én, ha egy szót kell találnom rá, akkor azt mondom, hogy furcsa.

Na de mi a véleménye erről? Mégiscsak a bizalomvesztés jele.

A véleményemet nem a sajtón keresztül fogom megüzenni, hanem nyilván elmondom annak, akit illet, egy az egyben, egyenesen.

És ez még nem történt meg? Épp a főpolgármestertől érkezett erre az interjúra is, úgy tudom...

Nem tudtuk még kibeszélni ezt.

Nem tudták kibeszélni? Hogy nézhet ki ez? Ön fekszik a pamlagon, Tarlós István meg kérdezi, hogy akar beszélni róla?

Nem emlékszem pamlagra. Ő leül az egyik székre, én a másik székre, és beszélünk. Őszintén szoktunk beszélgetni.

Biztos arról beszélhetnek például, hogy másról se szól két hete a sajtó, mint hogy cívódik a főpolgármester a frakcióval. Milyen megoldást látnak, mert ez nyilván nem tesz jót a Fidesz megítélésének.

Két év eltelt. Ilyenkor félidőben az ember számvetést készít. Mi az, amit eddig elértünk, mi az, ami még előttünk áll. És természetesen azt is megnézzük, mi az, ami eddig jól működött, és mi az, amin javítani lehet. Ez az értékelés folyik, vitákkal jár, amelyek jelentős részben szakmai viták.

Na de hát ezeknek nem előzetes megbeszéléseken kellene eldőlni? Ki kell vinni a közgyűlés, a nagyközönség elé?

Ilyen viták azelőtt is voltak a frakción belül. Az a kérdés, hogy most miért állt elő az a helyzet, hogy mindenféle dolgok megjelennek a sajtóban erről a vitáról. Hát nem mondom, hogy szórakoztató. Néha nevetek, néha sírok. Olyan dolgokat olvasok, amikről látom, hogy közük nincs a valósághoz.

Persze ilyen is lehet, de nyilván nem minden hír hamis.

Ha valami folyamatosan a napirenden van, azt kell gondolnom, hogy egyszerűen itt valami irányított manipuláció folyik a háttérben. A közvélemény manipulációja.

Húha...

Úgy érzem, hogy jelentős részben az ellenzék részéről.

Szóval nem fújja a szél a harasztot? Mert zörög, az biztos.

Ez világos, de azt is elmondtam, hogy ezek a viták jelentős részben szakmai viták. Persze az is tény, hogy lehetnek olyan összefüggései ennek, hogy itt viszonylag erős akaratú emberek vannak.

Itt a főpolgármesterre gondol?

Rá is.

Az erős akarat jele például az is, hogy a hétfői közgyűlésen csak úgy támogatott egy előterjesztést, konkrétan a Közraktárak ügyének rendezését, hogy két helyettesének is felelős jogi nyilatkozatot kellett tennie, hogy előnyére válik a fővárosnak ez az üzlet? Minden vitás kérdésben erre kell számítani mostantól?

Nyilván ez a nyilatkozat megelőzte a közgyűlési döntést.

Ez volt a feltétele annak, hogy Tarlós István rábólintson a tervezetre.

Az előterjesztéseken eddig is számos szignó szerepelt. Annyi pecsét van rajtuk, hogy Brezsnyeven nem volt annyi kitüntetés. Ebben az esetben a főpolgármester úr, ha jól értem a helyzetet, igyekszik óvatos lenni. Mindenkinek megvan a felelőssége, amit nem rázhat le magáról.

Dehogynem. Ha gond lesz a CET-tel, akkor csak meglobogtatja a nyilatkozatokat, és kész. Vagy nem így van?

Én sosem szerettem lerázni magamról a felelősséget. Nem is feltételezem senkiről.

Térjünk rá az elmúlt két évre. Mi történt, mi az, amire büszke?

Arra, hogy például új rendszereket alakítottunk ki a közlekedésben és a városüzemeltetésben.

A BKK-ra és a BVK-ra gondol?

Igen. Ez egy nagy munka, és az elején nem biztos, hogy nagy a látszatja. Ha az ember kimegy az utcára, nem biztos, hogy látja, mi történt. Annyiból mégis fontos, hogy milliárdokat takarítottunk meg, hogy rendszerszinten átállunk egy olyan működésre, ami megbízhatóbb és hatékonyabb.

A Budapesti Közlekedési Központot az ellenzék nem tekinti sikertörténetnek. Mondjuk a Budapesti Városüzemeltetési Központot se.

Persze, hogy nem szeretik, hiszen az előző vezetés sikertelenségére emlékezteti őket. Hiszen sok mindent feltárt a két cég, amitől nekik nem lehet jókedvük. Számos olyan probléma volt ebben a városban, ami abból fakadt, hogy például a közlekedésben korábban rengeteg feladatellátó cég volt.

Ezek most is megvannak, igaz, egy ernyőszervezet alatt.

De a BKK-ba az összes olyan egység, ami külön cégnél, hivatalnál volt, most betagozódott. Ez összefogottabb munkát jelent. A BVK-nál pedig sokkal szigorúbban ellenőrizhető a fővárosi cégek gazdálkodása, mint korábban. Ez eredményezte azokat a megtakarításokat, amiről beszélek.

Össze tudná foglalni ezt a megtakarítást egy éves szumma összeggel?

Ez sokmilliárd forint. Pontosan nehéz meghatározni. A BKK fenntartási összegébe például nem szokták beleszámolni azt a megtakarítást, amennyi az átvett szakemberek távoztával például a főpolgármesteri hivatalban, vagy a BKV-nál, vagy az FKF-nél jelentkezik. A hivatalban például mintegy 20 százalékos létszámleépítés volt a választások után.

A megtakarítás volt az indok a holdingok létrehozására?

Az igazi problémánk az volt, hogy nem voltak előkészített projektek az almáriumban. Mi félbehagyott vagy elfuserált dolgokat, üres fiókokat találtunk 2010 októberében.

Persze az előző városvezetés ezt nem így látja.

Akárhogy is, azokat a projekteket, amelyek most mennek, például a bérbringarendszer (BuBi), vagy a villamosfelújítási projektek, azokat el kellett indítani. Ott van az Alstom-kérdés, a 4-es metró ügye, a CET, a műjégpálya, tehát a botrányos vagy problémás beruházások – ezeket rendbe kellett szedni. Az első dolgunk a kármentés volt, illetve egyrészt pótolni, ami nem volt, másrészt elindítani, ami állt.

Na jó, de ha az ember kimegy az utcára, mikor fogja látni, hogy mi történt, hogy az ön szavaival éljek?

Az 1-es, 3-as villamosprojekt, a bérbringa rendszer elindul, akárcsak a Széll Kálmán tér felújítása, a P+R parkolók, kerékpárutak építése, csatornázás...

De mikor látjuk? Csak nem választások előtt?

Hát az a helyzet, ha így is lesz, nem szándékosan.

Nyilván véletlenül.

Egy ilyen projektnek megvan a maga lefutása, az előkészítés időt igényel. Mi lettünk volna a legboldogabbak, ha előbb meg tudjuk csinálni. De pontosan az elődeink miatt nem tudtuk. És hogy mi látszik már most: igyekszünk megújítani a járműparkot, a busztenderről sok szó esett, de emellett mindenféle lehetőséget igyekszünk megragadni olcsóbb, használt, de jó állapotú buszok beszerzésére. Azért ez látható is, hiszen összehasonlítható, mennyi égszínkék és mennyi sötétkék busz van az utakon.

Most esett le: az új buszszínnek ez a lényege, hogy meg lehessen különböztetni, hogy ez már az új városvezetés busza?

Ez csak most esett le?

Komolyan, most esett le.

Igen, valahol egy üzenet is ez a buszszín.

A hurráoptimista égszínkék?

Majdnem. Ez azt üzeni, hogy eddig voltak a sötét buszok, és az egy sötét időszakot jelölt.

Szimbolikában ennyire nem vagyok otthon.

Mi volt akkor, 2010 előtt? Korrupció, lopás, Nokiás-dobozok. Mi pedig az utazóközönség bizalmát kérjük. Ezért nem emeltük a tarifákat az elmúlt két évben.

De jövőre azért emelés lesz, én úgy hallottam.

Meglátjuk. De azért arra eddig még nem volt példa 1990 óta, hogy két évig nem volt áremelés. Az új időszak tehát 2010 után a tisztességé és a tisztaságé, szerintem ezt jelképezi ez az új szín.

Így, a félidőhöz érve, hogy van megelégedve a főpolgármesterrel?

A szerénytelenség vádjával lehetne illetni, ha erre most válaszolnék, mert a saját frakciómunkánkra, csapatunkra is vonatkozik ez a kérdés.

Akkor legyen az a kérdés, hogy Tarlós Istvánt jelöli a Fidesz 2014-ben is főpolgármesternek?

Az a kérdés először, hogy ő szeretne-e indulni.

Tegyük fel, hogy szeretne. A Fidesz támogatni fogja? Nyilván nem a hivatalos álláspontra, hanem a magánvéleményére lennék kíváncsi.

A hídon akkor kell átmenni, ha odaértünk a folyóhoz.