Új cirkuszcsarnok épül, de csak gyakorlásra

2012.11.12. 19:51 Módosítva: 2012.11.12. 20:07

Elkezdődött a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) Művésztelepen az új Hungária Cirkuszcsarnok építése. A Fővárosi Nagycirkusz egyelőre még a helyén marad, a próbacsarnok építésének elkezdését viszont majomparádéval ünnepeltük.

Két, hosszú ideje használaton kívüli épületet bontanak le a Hungária körúti MACIVA Művésztelepen, ezek helyén épül az új cirkuszi próbacsarnok Hungária Cirkuszcsarnok néven. Az 1951-ben épült hippodrom és állatház épülete az ötvenes évektől az artista- és állatszámok próbatermeként üzemelt. A MACIVA ügyvezető igazgatója, Kriza Zsigmond egy páviános műsorszám előtt elmondta, hogy a két épületet tíz éve nem használták, az állatállomány megszűnése óta nincs szükség rá. A csarnok bővítésének elkezdése azért ekkora nagy attrakció, mert a közbeszerzési pályázatot már 2002-ben kiírták.

Legendás történetek fűződnek a komplexumhoz. 1991-ben például két tigris szabadult el innen, az egyik visszament, de a másikat a Mexikói útnál kommandósoknak kellett leteríteniük. 1997-ben pedig hét ló szabadult el, végigvágtattak a Hungária körúton, őket szerencsére be tudták fogni a Hős utcánál.

Az új cirkuszcsarnokban az akrobatikus és levegőszámok gyakorlása, valamint bemutató és vizsga-előadások helyszíne lesz. A Fővárosi Nagycirkusz porondjával azonos méretű gyakorló manézst alakítanak ki. A csarnok a galéria szintet is figyelembe véve két szintes lesz, a nagy, körülbelül 12 méter kupolamagasságú épületben a bemutató előadások során 132 ülőhely lesz. A 902 négyzetméter alapterületű Hungária Cirkuszcsarnok egy átjáró híddal fog csatlakozni a Művésztelepen lévő másik próbateremhez. Az új cirkuszépület nemcsak a Baross Imre Artistaképző számára jelent majd nagy szakmai előrelépési lehetőséget, hanem a professzionális gyakorlócsarnokkal és művészeti bemutatkozó helyszínnel az egész magyar cirkuszművészet is új lendületet kap a MACIVA szerint. A Hungária Cirkuszcsarnok építését a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (jogutódja a Nemzeti Munkaügyi Hivatal) támogatja.

Az új csarnok látványterve
Az új csarnok látványterve

A novembertől kinevezett új cirkuszigazgató, Richter József elmondta, hogy az ötvenes években ez volt az egyetlen hely, ahol lehetett próbálni, akkoriban sorban álltak és harcoltak a tornászok, hogy itt lehessenek. “Mindenki itt akart próbálni, nagyon sok világszám született itt. Én 1965-től próbáltam itt a kézegyensúlyozós elefántszámomat, ami pár év után világszám lett, és bejártuk vele az egész világot. Még az Octopussy című James Bond-filmben is szerepeltem vele három elefánttal” - mesélte. Richter valóban világsztár volt, idomított elefántjaival szerepelt Lance Armstrongos reklámfilmben is. Tőle megtudtuk, hogy a legendás hippodromépületet maguk az artisták építették saját kezűleg.

Új igazgató

A híres artistadinasztia tagja, a Jászai Mari-díjas artistaművész  Richter József korábban a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója volt 18 évig, de a vándorcirkusz irányítását átadta a fiának, ifjabb Richter Józsefnek. A fővárosi cirkuszban unokabátyját,  a 24 éve regnáló Kristóf Istvánt váltotta az igazgatói székben. Richter új, csak magyar fellépőkből álló gálaműsorral indít januárban, ami fiára, Richter Flóriánra lesz építve. Flórián harminc lóval fog fellépni, és ugyan híres artistának számít, de Magyarországon még nem dolgozott - tudtuk meg apjától.

A magyar lovasakrobata-csoport, a Richter-csoport tagjaként kezdetben szüleivel, később a Renz-famíliából származó feleségével járta a világ legnagyobb cirkuszait. A Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon 1974-ben Ezüst Bohóc-díjat nyert.

Quo vadis, circus?

A legtöbben azt hittük, arról lesz szó majd a sajtótájékoztatón, hogy a Fővárosi Nagycirkusz a mostani városligeti helyéről elköltözik, és új cirkusz építésébe kezdenek, de a helyszínen világossá vált, hogy nem. Sőt, erről a témáról nyilatkozni sem voltak hajlandóak. A MACIVA kizárólagos állami tulajdonban álló nemzeti előadó-művészeti szervezet, ezért az őket illető kérdésekre az Emberi Erőforrások Minisztériuma válaszolt. A minisztérium kérdésünkre azt válaszolta, hogy a Fővárosi Nagycirkusz elköltöztetésével kapcsolatos elképzelés egy hosszú távú, 2014 után megvalósítható terv része, ami szorosan összefügg az új Múzeumi Negyed megvalósításával. A kormány a kérdésről még nem tárgyalt.

A minisztérium azt írta, hogy az eddig a témában a sajtóban közölt információk felelnek meg a valóságnak, tehát ahogy a november 12-i Népszavában megjelent: L. Simon László kulturális államtitkár a Vidám Park mostani helyén, az M3-as autópálya kivezető szakaszán, a Kós Károly körút felőli oldalon építtetné fel 2020-ig a Fővárosi Nagycirkusz új épületét. A múzeumnegyed terveiben öt új múzeum ötlete szerepel a minisztérium szerint. A cirkusz költözése azért merült fel, mert a Fővárosi Állatkert évek óta nagyobb területet szeretne magának és állatainak, a Vidámpark emiatt belátható időn belül el fog költözni, és a cirkusz területére is igényt tartanának.

Richter József cirkuszigazgató erről annyit mondott, hogy nekik nincs ellenükre a költözés, feltéve, ha olyan új helyet biztosítanak nekik, ami minden szempontból megfelel a cirkusz követelményeinek. “Ha minden áron azt szeretnék, hogy költözzünk, akkor egy több funkciós épületre van szükségünk, addig nem költözünk” - nyilatkozta. Ilyen épületről jelenleg nem tudnak, tehát építeni kellene egyet, ami ha csak a próbacsarnok példáját tekintjük, akár évtizedekig eltarthat.

A Főváros Nagycirkusz mostani, 1971-ben épült, szocreál épületet Közép-Európai viszonylatban nagyon jónak tartják, bár már a megépítésekor is kicsinek tartották az alapterületét, ezért lett ilyen meredek a nézőtér. Kisebb fejlesztéseket mindig eszközölnek, nemrég például lecserélték az eddigi (emlékeim szerint iszonyú kemény) nézőtéri székeket. Légkondit is beszereltek, és felújították a büfét. A mostani műsor, a Cirkuszkavalkád Richter szerint sikerrel fut, péntek-szombat-vasárnap általában telt házas előadásokat tartanak.

Ollé!

Amíg Kriza Zsigmond az adminisztrációs és bürokratikus nehézségeket ecsetelte, a Hippodrom ajtajában megjelentek a majmok. A tájékoztató színesítésére ugyanis a német Maike és Jörg Probst majomszámából láthattunk részletet. A majmok kézen álltak, sapkát loptak, jellegzetes páviános testrészeiket szerencsére alsóneművel takarták el. A majmok után a Troupe Black Roses nevű egykerekű bicikli akrobata csoport következett. A végére hagyták az igazi attrakciót: a 85 éves erőegyensúlyozó művész, Simon Árpád bácsi tartott bemutatót. Szabadkozott, hogy ez már csak a maradéka a régi műsorának: fejen állt, két kézen kitartotta magát, majd egy sztármosollyal zárt. “Aki azt mondja, hogy szép dolog az öregség, annak valószínűleg nem volt szép élete” - mélázott el az előadás után az aprócska termetű Árpi bácsi. “Japánban, Oszakában gengszterek óvtak minket az éjszakában” - emlékezett vissza a fénykorszakra a manézs egykori ördöge.