no

Új trolik, villamosok jönnek Budapestre

2012.12.12. 12:45

Biztosítja a főváros a Budapesti Közlekedési Központ villamos- és trolibusz-beszerzési projektjének önrészét, miután a képviselők 30 igen szavazattal és 1 tartózkodással megszavazták az erről szóló előterjesztést.

Budapestnek 288 millió forintot kell három év alatt biztosítania ahhoz, hogy a 43 milliárd forint értékű járműbeszerzés megvalósuljon, mivel a projekt 99,33 százalékát az unió finanszírozza. Ebből 37 villamost és 24 trolibuszt szerez be a BKK, valamint megújul a Száva, a Hungária és a Budafok kocsiszín is.
A villamosokra a közbeszerzési eljárást ez év végén írják ki, a prototípus járművek 2014 év végén, a sorozat járművek pedig 2015 harmadik negyedévéig érkezhetnek meg. Az alacsonypadlós villamosok az 1-es, a 3-as, a 19-es és a 61-es vonalakra kerülnek majd. A trolibuszok esetében a közbeszerzést 2013 első negyedévében indítja el a BKK, az új járműveket 2014 elejétől szállítják le. Az új trolik a város szinte minden vonalán közlekednek majd.

Döntöttek arról is a képviselők, hogy mentességet kapnak jövőre a helyi iparűzési adó alól azok a vállalkozók, akiknek adóalapja nem haladja meg az egymillió forintot. Korábban 700 ezer forint volt a mentességi határ.

Átlagosan nettó 4,5 százalékkal emelkedik a kéményseprőipari szolgáltatások díja, a szennyvízszippantás költsége azonban az ingatlantulajdonosok nagy részénél változatlan marad 2013. január 1-jével Budapesten. A közgyűlés 18 igen szavazattal, az ellenzék 13 ellenszavazata mellett fogadta el a vonatkozó határozatot.

A Fővárosi Kéményseprőipari Kft. (Főkétüsz) által kezdeményezett díjmódosítási határozat egyedi kémények évi egyszeri ellenőrzéséért, tisztításáért és műszaki felülvizsgálatáért áfa nélkül 1602 forintot kell fizetni, gyűjtőkémények esetében pedig 3573 forintot. A központi fűtési kémények, csatornák és aknák együttes vizsgálata és tisztítása mérettől és fűtéstípustól is függ: a díjak nettó 376 és 1419 forint között lesznek.

Hatályon kívül helyezték a képviselők azokat az önkormányzati rendelkezéseket, amelyben tiltott, közösségellenes magatartásokat fogalmaztak meg. Az Alkotmánybíróság november közepén semmisítette meg a szabálysértési törvény azon passzusát, amely lehetővé tette az önkormányzatoknak, hogy a törvényben nem szereplő, tiltott, közösségellenes magatartásokat szabályozzák és szankcionálják. Ez 16 rendeletet érint, köztük a fővárosi közterületek használatáról, a temetkezés rendjéről, a zöldterületek védelméről és a parkolásról szóló rendelet egyes szakaszait.