Nándor
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

A titkos világegyenletet rejtették el Óbudán

2013.01.11. 20:58
Már decemberben sejthető volt, hogy Óbuda vezetői az ősi tudás birtokában vannak. Ki más vágott volna bele egy városközpont átadásába, néhány héttel a tervezett világvége előtt, ahelyett, hogy hagyták volna az egészet úgy, ahogy volt, kátyúsan, sárosan. Végül is mindegy, mit pusztítanak el a meteoritok, vagy az óriáshangyák.

A városvezetők Erich von Däniken-i tudásbázisa azonban kristálytisztán mutatkozott meg számunkra, amikor alig két héttel a világvége után ellátogattunk a zavarba ejtő módon Promenádnak nevezett utcába.

A Kolosy tér és a Nagyszombat utca közti szakaszon ugyanis olyan sűrűségben rejtettek el kódolt üzeneteket a kreátorok, hogy az egész még annak is gyanús lesz, aki szerint a Nazca-vonalak talán nem is az ufóknak szánt üzenetek.

Földönkívüli keblek két misztikus kör közt

A terület két csomópont közé rendeződik. Az északi részen kapott helyet az Amfiteátrum, amit ugyan nem Óbuda polgármestere építtetett, hanem nagyjából 1800 évvel korábbi elődje, de falait nyilvánvalóan már ezen – EU-támogatásból létrejött – projektre számítva emelték.

A Kolosy téren megalkotott nagy, kör alakú struktúra a szakasz a hasonlóan koncentrikus Amfiteátrumra rímel. A  kortárs építmény avatatlan szemlélő számára ugyan szökőkútnak tűnhet, de aki kicsit is józanul gondolkodik, láthatja, milyen elképesztő a hasonlóság a kör alakú kőlapból, az azt övező kőkockákból, és ívekbe rendeződő „padokból” álló struktúra, és egy maja naptár felépítése közt.

Hiba lenne azonban kontextusából kiragadva értelmezni a Kolosy téri "szökőkutat". A két végpont közt, egy kis téren helyezkednek el ugyanis a gömbök, szétálló, pisze mellbimbókkal. Egyértelmű, hogy termékenységszimbólummal állunk szemben, amiként az is, hogy földöntúli termékenységről van szó: olyan lényekről, amelyek a nagy, formás, és két párból álló keblekre gerjednek.

Hogy a bizarr és buja jelek mit üzennek a jámbor óbudai polgárnak, persze még megfejtésre vár. Ahogy az is, hogy miként illeszkedik a képletbe a márciusban a térre kerülő Puskás Ferenc-szobor, amit ráadásul a művész koncepcióját felülírva két külön szoborcsoport alakjaiból állítottak össze az óbudai önkormányzat művészethez is értő dolgozói. A gömb, labda formájában mindenesetre ezen objektumnak is központi eleme!

Az amatőr kódfejtőnek segítségére lehet a terület kövezetébe kódolt minta. Csak a "tudomány" által elbutított járókelő gondolhatja, hogy a gránit kockakövet, apró macskakövet, és csúnya betonkockát bármilyen lehangolóan praktikus rendszer szerint rakták le. A Nagyszombat utca felől indulva néhány méterig ugyan úgy tűnhet, a macskakő a járdát és a parkolósávot jelöli, a kockakő az autós felületet borítja, a semmihez nem illeszkedő, fehér betonelem pedig a szegély.

De az utca felénél váratlanul néhány szőnyegnyi területen középen is megjelenik a kis macskakő. Aztán fehér betoncsíkok szabdalják fel a területet. A macskakövet hol sávosan, hol haránt fektették le, néha pedig minden logikus magyarázat nélkül köralakban futnak az elemek. Ahogy sem az ész, sem az esztétika nem ad magyarázatot arra, hogy az utca egy részét miért borítják el a csúnya betonelemek, hogy a tetszetős kő csak úgy jelenjen meg, mint valami bemutatóteremben.

Jelentése lehet a malomkerékszerű, barna kőlapoknak is, amelyekben egy mutatóra emlékeztető betét mindig más irányba fordul.

Az álrégi óbudai házak közt húzódó sétányon nyilvánvalóan a titkos világegyenletet rejtették el a tudósok, hiszen mi más értelme lenne ennyi pénzzel és energiával ilyen zavaros kinézetű sétálóutcát létrehozni?

Az önjelölt kódfejtés veszélyeire figyelmeztet, hogy a kétirányúvá tett Bokor utcának csak az északi felén helyeztek el megállni tilos táblát, így az ellenkező irányból érkező, és gyanútlanul leparkoló autósokat szakmányban büntetik meg a buzgó közterületesek.

(Kaptunk egy remek légivideót, amelyben feltárulnak az óbudai Nazca-vonalak, vidám operett techno-ritmusban.)