Romkocsmázással estek a polgármesternek

2013.01.30. 14:14

Telt házzal zajlott az erzsébetvárosi közmeghallgatás január 29-én este. Több kérdés vonatkozott a romkocsmák által okozott zajra és bajokra, de lényegi válaszokat újfent nem adott az önkormányzat.

Múlt héten az Indexvideó riporterei minden létező oldalról próbálták bemutatni az utóbbi években Belső-Erzsébetvárosban kialakult helyzetet, egyedül az önkormányzat részéről nem válaszolt akkor senki. Ezért is mentünk el a közmeghallgatásra a Wesselényi utca 17-be, hátha ott jobban megismerjük a kerület vezetésének véleményét, megoldási javaslatait.

Vattamány Zsolt polgármester elmondta, a romkocsma probléma valós, de csak a vonatkozó jogszabályok alapján járhatnak el. Ismertette a január elsejével bevezetett rendeletet, ami este tíztől hajnal hatig kötelező zárva tartást ír elő bizonyos helyeknek, és társasházi kezdeményezésre feloldható. A lakossági panaszok kezelésére lesz egy olyan testület, ami évente legalább négyszer összeül, márciusban tartják az első ilyen fórumot. További újítás, hogy nem adnak ki teraszra engedélyt olyan helynek, ahol a terasz egy négyzetméternél keskenyebb.

Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

A romkocsmák érdekeit képviselő Szórakozom éjfél után.pont csoport a Facebookon kampányolt, hogy minél többen intézzenek kérdéseket a meghallgatáson a szórakozóhelyekről a vezetőségnek, de Vattamány Zsolt polgármester kitért mind a tőlük, mind a lakosoktól érkező kérdések tényleges megválaszolása elől. “Dolgozunk a problémán” vagy “nem a mi hatáskörünk” jellegű válaszok érkeztek. A polgármester konfliktuskerülő taktikájának egyik része, hogy olyan unalmasan, sótlanul és érthetetlenül beszél, hogy az ember alig várja, hogy befejezze. Az egyik panaszos lakó a “mamlasz”, a másik a “balfék” szót használta polgármesterük stílusának jellemzésére.

A romkocsmákkal kapcsolatosan kérdezték még (valószínűleg nem kerületi lakosok), hogy “Mikor lesz a romkocsma Hungaricum?” - erre azt válaszolta Vattamány Zsolt, hogy nem áll szándékukban egységesítés. A világörökség területén található helyek éjféltől hatig való nyitvatartásához szakhatósági engedély kell, amit a kerületi jegyzőnek nincs joga felülbírálni - tudtuk meg. Vattamány sűrűbb ellenőrzéseket ígért, de hatékony problémamegoldást nem vázolt fel, se a lakók, se a szórakozóhelyek számára. "Nesze semmi, fogd meg jól" - nyugtázta egy érdeklődő.

Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

A kerületben nappal 2-6, éjjel négy járőr próbálja meg fenntartani a közrendet - válaszolta lakói kérdésre Vattamány, aki egyébként 2005-ben lett a kerületi önkormányzat Közrendvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság tagja. “Nem lesz az kicsit sok?!” - reagálta erre a mellettem ülő választópolgár.

A “Miért nem sétáló utca a Kazinczy?” -  kérdésre Lantos Péter kerületi főépítész válaszolt. “Ha kitiltjuk valahonnan a forgalmat, meghal a kereskedelem, romlik a közbiztonság, és egy-két vendéglátóhely kivételével nem jó senkinek”.

Itt valami bűzlik

Vattamány bejelentette Freudt Klára lakó kérdésére, hogy a Százház utcába tervezett Erzsébetvárosi Sportközpont nem valósul meg a korábbi vezetés felelőtlensége miatt, az emiatt elbontott házak helyén parkot szeretnének létrehozni. Szőlősi Ilona kérdése nagy tetszést aratott: “mi okozza az átható csatornaszagot a polgármesteri hivatal földszinti irodáinál?”. A válasz erre az volt, hogy a szagot a talajvíz és a csatornahálózat állapota okozza.

Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Felpezsdítik Erzsébetvárost

“Országosan egyedülálló volt, amit a Madách téren csináltunk: az ötletpályázat kikötése az volt, hogy a tervezőnek ne legyen diplomája” - mondta el a kerületi főépítész büszkén. A meghallgatáson kiderült ugyanis, hogy a Kazinczy utca után a kerület másik neuralgikus pontja a Madách tér lehet a közeljövőben. A lakók már előre rettegnek, mi lesz, ha az új tervek szerint felszámolják a parkolókat, és közpark, esetleg szórakozóhelyek nyílnak rajta. Egy hatvan éve ott lakó orvos szerette volna tudni, készült-e hatástanulmány a speciális kialakítású, lakásokkal körülvett park ilyen mértékű átalakításához. A doktor szerint itt az épület homlokzatától kezdődik a közpark. “Már megint nem gondolnak a lakókra, több száz ember számára lakhatatlanná teszik a lakásukat, utána meg jönnek azzal, hogy nem az önök hatásköre a problémák megoldása” - panaszkodott.

Az egyik kérdésfeltevőt, Szigeti Barnabást megtapsolták, mikor azt kérdezte “Kikéri-e az önkormányzat a lakók véleményét a szórakozóhelyek problémáiról”. Úgy vélte nem kérik, pedig ez nem fair helyzet, mert a vendéglátók nem itt laknak, nem itt szavaznak, sőt, sok esetben az iparűzési adót sem ide fizetik.

Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Egy idősebb, négy gyermekes nőhöz még biztonsági őrt is hívtak, amikor nem akarta abbahagyni panaszainak sorolását, ebből kisebb felhördülés támadt, majd egy úriember megvédte őt. “Három hónapja vártam a Vattamány úrra, nem jött el a fogadóórára sem, 13 éve kérdezem tőle ugyanazt, mikor szüntetik be az Alcatrazt” - mondta az említett hölgy. A “lesz-e csendrendelet?" kérdésre a “folyamatosan a megnyugtató válaszon dolgozunk” - választ adta az önkormányzat.

Sorstalanság

Nyitott kapukat döngetett Dombiné, aki a tönkretett Rumbach Sebestyén utca helyretétele felől érdeklődött: “Reméljük, hogy még az idén vagy jövőre” - válaszolták. Abban több ott lévő polgár egyet értett, hogy a polgármesteréktől képtelenség időpontot kérni.

A közmeghallgatás vége végképp kabarévá alakult: miután egy nő megemlítette a kisebbségeket, egy kisebbségi nő üvöltözni kezdett a hátsó sorból. “Ha maga tényleg rendesen dolgozik, lemegyek hídba maga előtt” - engesztelte ki végül. Majd egy másik nő Vattamány Zsolt elé állt, és alternatív performansszal akarta felhívni a figyelmet, hogy probléma nemcsak a járdákkal meg kutyákkal van, hanem emberi sorsokkal, neki például ötvenéves előadóművészi múlttal havi 27 000 forintból kell megélnie.