A fővárosban sem lehet frakciójuk a volt LMP-seknek

2013.02.21. 13:50 Módosítva: 2013.02.21. 13:52

A Főpolgármesteri Hivatal szerint a Párbeszéd Magyarországért (PM) nem alakíthat frakciót a Fővárosi Közgyűlésben, mert nem felel meg az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatának (szmsz).

A Párbeszéd Magyarországért (PM) nem akarja, hogy megszűnjön a fővárosi frakciója, és ha kell, bírósági útra terelik az ügyet, mondta Szabó Tímea, független országgyűlési képviselő, a PM társelnöke. A képviselő szerint a fővárosi LMP-frakció minden jogszabályi előírásnak megfelelt, amikor átnevezte magát Párbeszéd Magyarországértra. Egy a pénteki közgyűlés napirendjén szereplő, de még nem kézbesített előterjesztés címéből azonban arra következtetnek, hogy a testület a frakció megszűnését akarja kimondani.

A közgyűlésben a frakcióalapításra vonatkozó szabályokat kizárólag a fővárosi szmsz határozza meg, mondta Szegvári Péter önkormányzati főtanácsadó. A szabályzat két feltételt szab: az egyik, hogy a fővárosi listáról mandátumot szerzett jelölő szervezethez tartozzanak a frakciótagok, a másik pedig, hogy elérjék a háromfős létszámot. Ha ez a két feltétel megvan, akkor a képviselőcsoport minden biztosított jogot gyakorolhat, így például meghatározhatja a frakció működését, átnevezheti azt. A Párbeszéd Magyarországért ugyanakkor nem az LMP-hez mint jelölő szervezethez tartozik, vagyis nem felel meg a kritériumnak.

A főtanácsadó szerint a Fővárosi Közgyűlésnek kell minősítenie Kaltenbach Jenő névváltoztatásról szóló, valamint az LMP-nek a frakció megszűnésről szóló nyilatkozatát. Az LMP nyilatkozata nem jelenti automatikusan a képviselőcsoport megszűnését. Szegvári Péter kitért arra is, hogy a közgyűlésbe kizárólag listán juthatnak be a képviselők. Onnantól kezdve mindegyiküket egyéni képviselői jogok illetik meg, attól függetlenül, hogy tartoznak-e képviselőcsoporthoz. A PM nevezheti magát frakciónak, de ha a testület úgy dönt, hogy ezt nem ismeri el, akkor például költségvetési támogatást sem kaphatnak – tette hozzá.

Szabó Tímea szerint úgy tűnik, hogy az országos szint után a fővárosban is politikai érdekek, személyes motivációk írják felül a jogszabályokat. Hozzátette: a párt ragaszkodik a jogszabályokban foglaltakhoz, nem hagyja, hogy megszűnjön a fővárosi frakciója.

Kaltenbach Jenő, a PM fővárosi képviselőcsoportjának vezetője jelezte: a frakció névváltozását február 6-án hivatalosan bejelentették a főpolgármesternek, amire még nem kaptak választ. A vélt javaslat kapcsán úgy fogalmazott: Tarlós István nem hazudtolja meg önmagát, „most egy egész frakció szemüvegét veri le és tapossa meg”. Véleménye szerint a frakció megszüntetésének tervét támasztja alá, hogy a péntekit követő közgyűlés tervezett napirendjén már a bizottsági helyek újraelosztása is szerepel.

Az MTI felvetésére, amely szerint Schiffer András LMP-s politikus, független parlamenti képviselő hivatalos levélben jelezte Tarlós Istvánnak, hogy megszűnt az LMP fővárosi frakciója, a PM úgy reagált: ennek nincs joghatása, egy másik párt nem szólhat bele a frakció működésébe. Ennyi erővel a PM is közölheti másnap, hogy megszűnt a Fidesz-frakció – fogalmazott Szabó Tímea.