Jövő tavasszal indulhat a Bubi

2013.02.26. 11:20

Kiírták a tendert a budapesti bérbringarendszer kiépítésére és üzemeltetésére. A közbeszerzési eljárás nyertesének a szerződéskötés után mintegy fél év alatt kell a rendszert úgy felépítenie, hogy Budapesten beindulhasson a közbringa-rendszer.

A tervezett működési modell szerint a felhasználók télen-nyáron, éjjelnappal, automatizáltan hozzá tudnak majd férni a Bubi-kerékpárokhoz és a használat után tetszőleges állomáson le tudják tenni, áll a BKK közleményében.

A Bubit rendszeres és eseti felhasználók is igénybe vehetik majd díj ellenében, azonban az első félóra ingyenes lesz. A rendszeres felhasználók ügyfélszolgálati regisztrációt követően kapják meg Bubi-kártyájukat, az eseti felhasználók pedig bankkártyájukkal tudnak majd regisztrálni a termináloknál, amelyet a használat idejére kaucióval terhel meg a rendszer.

A Bubi által érintett terület észak-déli tengelye a Margitsziget – Budafoki út, keletnyugati tengelye pedig a Déli és a Keleti pályaudvar között húzódik. A belvárosi zónában átlagosan 300-500 méterenként lesznek a gyűjtőállomások; a rendszer első ütemben a dél-budai egyetemváros, a bel-budai Víziváros, a Belváros, Terézváros, Erzsébetváros teljes területén, illetve Újlipótváros, Ferencváros, Józsefváros belsőbb területein épül ki, keleti határa pedig a Városliget vonalában lesz.

A nyertes vállalkozó feladata a gyűjtőállomások tervezése, a 75 terminál gyártása és telepítése, a szoftverek biztosítása, és nem utolsósorban mobilalkalmazás fejlesztése. A kerékpárokat ún. dokkolókban helyezik el az állomásokon, ilyenekből első körben több mint 1500-at kell telepíteni 1100 kerékpár tárolására.

Szigorúak a szállítandó kerékpárokkal szemben támasztott feltételek. Egyedi, a kereskedelemben kapható kerékpároktól könnyen megkülönböztethető biciklikről van szó, amelyek jól bírják a fokozott igénybevételt, kis- és nagytermetű biciklisták, férfiak és nők számára egyaránt kényelmesen használhatóak. Feltétel a graffiti-álló bevonat, a tömlő és szelep nélküli abroncs, a külön működtethető első és hátsó fék, a váltó, a csomagszállításra alkalmas tároló. A komplett rendszerhez karbantartó műhely és a bicikliket a gyűjtőállomások között szállító járműpark is tartozik.

A Budapesti Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer kialakítását az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja az Új Széchenyi Terv keretében közel 900 millió forinttal támogatja, az önrészt pedig Budapest Főváros Önkormányzata biztosítja a BKK számára.