A Porto tagadja a CET hibáit

2013.03.26. 13:18

A CET üvegteteje  több mint két éve nem törik és nem ázik be, áll az épület beruházójának a levelében, amit a főpolgármesternek küldött. A Porto Investment képviselője, Márton Imre ennek fényében nem érti, hogy milyen javítási munkákat akar elvégeztetni a fővárosi önkormányzat 400 millió forintért.

Márton szerint ha vannak is kisebb hibák, nedvesedés, 2010 előtti üvegtörés, azt a kivitelezőnek garanciálisan és ingyenesen ki kell javítania. Ha a főváros a Porto szerint bizonyítottan szükségtelen munkákra 400 millió forint közpénzt akar költeni, az büntetőjogi kérdéseket vet fel.

A cég leszögezi, hogy mint a CET épületeinek tulajdonosa, ezért nem járul hozza a javítási munkák elvégzéséhez. Álláspontja szerint a főváros által vitatott minőségű üveghéj acélszerkezetet az önkormányzat a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ javaslatára elfogadta és jóváhagyta, az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft bevizsgálta és megfelelőnek találta, valamint az önkormányzat által kijelölt mérnökcég sem észlelt rendeltetésszerű használatot akadályozó hiányosságot benne.

Mint arról beszámoltunk, a fővárosi közgyűlés szerdai ülésén tárgyalja azt a szakvéleményt, ami szerint nettó négyszáz millió forintba kerül a Duna-parti kulturpláza, a CET üveghéjának rendbetétele, a munkát júliusban el is kezdenék. A javítást az üvegtetőn vándorló, felfújható sátrakban végeznék.