no

A BKK elkezdte kirakni a Futár-táblákat

2013.04.10. 20:00 Módosítva: 2013.04.10. 20:38
Megkezdte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Futár (forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer) programhoz kapcsolódó utastájékoztató táblák kihelyezését Budapest több pontján.

A BKK szerdai közleménye szerint városszerte 263 új utastájékoztató készüléket helyeznek ki. Eddig 64 helyszínen állították fel az ezeket tartó oszlopokat, és egy részükön már a kijelzők is ott vannak. A kijelzők májustól-júniustól már működőképesek lesznek, a járat számát, útirányát és a megállóba érkezésig várható időt jelzik, de a várható forgalomkorlátozásokról, forgalmi zavarokról is tájékoztatják majd a várakozókat szövegesen és hangban is.

A helyszínek kiválasztásánál fontos szempont volt a BKK közlése szerint a nagy utasforgalom, de a szakemberek a területi elosztást is figyelembe vették, így minden kerületben, és néhány agglomerációs településen is lesznek kijelzők. Eddig az Örs vezér téren, a Blaha Lujza téren és az Árpád híd pesti hídfőjének villamosmegállójában láthatnak ilyen eszközöket - közölte az Index-szel a BKK. Kollégánk szerint érthetetlen, hogy az Árpád-hídnál lévő miért a villamosmegálló közepén van, hiszen ott csak egy irányba megy a villamos, ha előtte száll le az ember, akkor nem látja.

A projekt keretében 2295 járművön helyeznek el többi között fedélzeti számítógépet, GPS-jeladót, ami segítségével lehetővé válik a valós idejű, GPS-alapú nyomkövetés, így a diszpécserek folyamatosan szabályozhatják a felszíni járművek közlekedését, és az utasok tájékoztatása is pontosabbá válik.

Forgalmi zavaroktól mentes időszakban alapvetően a járművek számjelzése, útiránya (célállomásának neve) és az indulásig hátralévő idő percben kifejezett értéke fog megjelenni, de egyéb információkat (például a jármű alacsonypadlós jellegét) is jelezni kívánják. A forgalmi változásokról és a forgalmi zavarokról futó szöveges és hangos tájékoztatás is meg fog jelenni a berendezéseken.

A telepített berendezések a járatok közlekedéséhez igazodva éjjel-nappal fognak működni. A vakok és gyengénlátók számára – távirányítással – hangos információt szolgáltatnak majd a készülékek.

A helyszínek kiválasztásakor döntő szempont volt, hogy a szolgáltatást igénybe vevők száma környezetéhez képest jelentős legyen. A kijelzős helyszíneket a projekt hatóterületén a szükséges és indokolt mértékig egyenletesen terítve határoztuk meg. Minden kerületben, sőt egyes agglomerációs településeken is lesz kijelző.

A jelenleg már üzemelő régebbi, egyszerűbb felépítésű megállóhelyi és csomóponti elektronikus utastájékoztató eszközök helyét és állapotát is figyelembe vették. Egyes kijelzőket e vizsgálat alapján lecserélnek, másokat nem.