Hagyó-per: visszalőtt a vád tanúja

A BKV-ügyet vezető nyomozó bírók és más hatósági személyek befolyásolását ígérte az egyik tanúnak, ha valótlan terhelő vallomást ír alá - tálalt ki a vád egyik tanúja a BKV-per keddi tárgyalásán, a Kecskeméti Törvényszéken a nepszava.hu helyszíni tudósítása szerint.

P. J. tanú, BKV-alvállalkozó éppen más, azóta felmentéssel zárult ügyben állt kényszerintézkedés alatt, amikor a nyomozó egy közös magánnyomozó ismerősük társaságában megkereste őt. Dr. Bói László rendőr százados, a BKV-ügyet vezető nyomozó a tanú állítása szerint azt ígérte P-nek, hogy egy másik, folyamatban lévő ügyében befolyásolja a bírót és a nyomozást, ha cserébe aláírja az említett magánnyomozó véleményét, elismerve azt saját vallomásaként.

Érzelmileg túlfűtött vallomásában P. a bíróságon úgy fogalmazott, "pofátlanság" volt Bói nyomozótól, hogy az ígérgetést követően utasításokkal kényszerítette, írjon alá egy olyan összeollózott terhelő vallomást a BKV-ügyben, amelynek még csak a szereplőit sem ismeri. Állítása szerint Bói - utalva a BKV-per elsőrendű vádlottjára, Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettesre - közölte vele, hogy "Hagyót le fogják tartóztatni, ez már eldöntött tény, kell a vallomás". A BKV-ügyet vezető nyomozó azt is felajánlotta a tanúnak, hogy ha segít, akkor - más hatóságok befolyásolásával - enyhítenek a kényszerintézkedésén, vagy megszüntetik azt.

P. a Sportlife Media nevű céget mártotta be eredeti vallomásában. Rendőrségi vallomásában arról beszélt, a Sportlife tulajdonosa, Sz. László volt NBI-es kapus által irányított gazdasági társaságok többnyire marketing témában fiktív számlákat nyújtottak be a különböző állami vállalatok részére, ilyen volt a BKV is.

P. a hvg.hu-n ismertetett vallomása szerint bármelyik cég nyert a BKV tenderén, a megnyert összeg 70 százalékát kellett visszaosztania. „Hagyó Miklós volt a felettes, azonban köztes emberként nem egyszer a postás szerepét Lelovics Ottó látta el" – máskor pedig a tanúvallomás szerint Horváth Éva –, főleg „olyan esetekben landoltak a pénzek Lelovicsnál, amikor Hagyó nem volt a Városházán, vagy egyéb okból volt akadályozva abban, hogy személyesen vegye át az összeget”.

Maga a vád tanúja, P. J. sem ismeretlen az alvilági életben. Mint arról beszámoltunk, a Molnár Péter vállalkozó eltűnése ügyében nyomozó hatóságok az ukrán maffia harmadik vonalába tartozó emberként ismerték.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59