Mesterházy Demszky után Horváth Csaba mögé áll?

Információink szerint Mesterházy Ernő, Demszky Gábor volt főtanácsadója Horváth Csaba, az MSZP 2010-es, és jó eséllyel 2014-es főpolgármester-jelöltjét segíti az elkövetkező választási kampányban.

Horváth Csaba nem cáfolta, és nem is erősítette meg a hírt, mondván, szakértői támogatóinak kiléte személyes adatnak számít, ezért nem adja ki őket. Hozzátette, sokan nem is sejtik, kik ajánlották fel neki a támogatásukat, még Tarlós István és Orbán Viktor környezetéből is. Azt viszont kereken visszautasította, hogy Mesterházy Ernő anyagilag is segítené a kampányának finanszírozását.

Mesterházy Ernő jelenleg a Hagyó-per másodrendű vádlottja, a vádirat szerint folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolják. Mesterházy koncepciós, súlyosan törvénysértő eljárásnak tartja bíróság elé állítását.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40