Így kell homokozót építeni a hintába

Három-négy napja homokdomb épült az Országbíró sétány hasonló nevű nagy játszóterén, éppen a hintáknál, számol be róla a jarokelo.hu.

Forrás: jarokelo.hu

A jelenségre nem találtak magyarázatot, ezért az önkormányzathoz fordultak.

Forrás: jarokelo.hu

Keddi fejlemény, hogy a domb felét belehordták a homokozóba, a másik fele továbbra is a gumiszőnyegen hever. A játszótér önkormányzati tulajdonban és kezelésben van.

Update: A XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. reakciója:

A XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. homokcserét végez. Erre higiéniai okokból rendszeresen szükség van. A homokcserék kapcsán logisztikai megfontolások miatt először a homok kiszállítása történt meg az összes játszótérre. A homokot szilárd burkolaton tároltuk le azért, hogy ne károsítsuk a zöldfelületeket, illetve hogy az ne keveredjen a szórt (gyöngykavics) burkolattal. A homok elterítését munkatársaink folyamatosan végzik. A cikkben említett játszótéren a homokcsere 2013. május 8-án befejeződött, ahogy ezt a csatolt fénykép is igazolja. A jövő hét folyamán a munkálatok minden játszótéren befejeződnek.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40