Még 7,2 milliárd a Kossuth tér felújítására

A már jóváhagyott forrásokon felül további legfeljebb 7,2 milliárd forint összegű forrást biztosít a kormány a Kossuth Lajos tér rekonstrukciójára, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) központi épületének külső felújítására. A kabinet erről szóló rendelete csütörtökön, a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. A jogszabállyal a kormány egyúttal felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a közigazgatási és igazságügyi tárcavezetővel együttműködve, szükség esetén jogszabály-módosítás előterjesztésével segítse az Országgyűlés előtti tér sarkán álló Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESZ) székházához kapcsolódó beruházást, ideértve az épület állami tulajdonba vételét is.

A kormány tervei szerint a Kossuth Lajos tér rekonstrukciója 2014 májusáig készül el, a Steindl Imre Program néven megvalósuló beruházással az Országház alatti látogatóközpont és hatszáz férőhelyes, háromszintes mélygarázs épül, továbbá növelik a zöldfelületek arányát, és a Duna felől is körbejárhatóvá teszik a parlament épületét.

Az Országház északi oldaláról korábban eltávolították a Károlyi-szobrot, a rendszerváltás utáni állapotok helyett pedig az 1944 előtti arculatot kívánják visszaállítani Andrássy Gyula, Kossuth Lajos, Tisza István és II. Rákóczi Ferenc emlékműveivel.

A kabinet szándéka alapján 2014 tavaszára valósulhat meg az MTESZ Kossuth téri székházának újjáépítése is; az épület a tervek szerint az Országgyűlés Hivatalának céljait szolgálhatja. A kormány tavaly júniusban egymilliárd forintot csoportosított át az épület tulajdonjogának megszerzésére. A döntésről szóló, 2012. június 6-án megjelent kormányrendelet szerint 2014-ig 20 milliárd forintot szánnak a kibővített Steindl Imre Programra, aminek része a KIM központi épületének felújítása is, a homlokzat és a korhű tetőzet helyreállításával.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08