Nándor
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Török kori romokat bontanak el a Várbazárnál

2013.05.09. 15:05
A kormány mindenképpen be akarja fejezni áprilisig a munkálatokat. Nincs idő megmenteni.

Csütörtökön középkori romokat találtak a Várkert Bazár felújítása során, amelyeket időhiány miatt inkább elbontanak.

Korábban írtunk róla, hogy a Várbazár felújításánál talált leletek feltárását nehezíti, hogy a hatályos törvény szerint ilyen feltárásoknál 200 millió forintos értékhatárig bonyolíthatók le régészeti munkálatok, ezt a határt csak Belügyminisztériumi jóváhagyással lehet túllépni. A feltárást végző Budapesti Történeti Múzeum ez ügyben beadott kérvényét azonban a BM elutasította.

A munkálatokat jól ismerő örökségvédelmi szakember az Indexnek elmondta, hogy a Várkert Bazár felújítása kiemelt beruházás, ami „extrém szűk idő-, és pénzügyi keretek közt folyik”, ezért nincs sem idő, sem pénz arra, hogy a közelmúltban talált romokat megőrizzék. Hozzátette, „nem sokon múlott, hogy ezek a romok elpusztultak, már az is eredmény hogy nem a markoló alatt végezték”.

Forrásunk úgy tudja, hogy a régészek a terület déli részen bukkantak török kori romokra, amelyek a vártnál is jobb állapotban voltak. Mivel azonban a Várbazárt a kormány 2014 áprilisában át szeretné adni, ezért úgy döntöttek, hogy a romokat elbontják, de az emlékeket alaposan dokumentálják. A szakember hangsúlyozza, nem a romok elpusztításáról van szó, ugyanakkor azt is megemlítette, hogy a korábbi gyakorlat szerint ilyen esetben nem bontották el a leleteket.

20130509 125900
Fotó: Földes András / Index

Ilyen állapotú régészeti emlékek megőrzésétől csak súlyos közérdek esetén, például gátépitésnél tekintettek el. „Ha a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal  létezne, nem ment volna át egy ilyen javaslat”, utalt forrásunk arra, hogy a KÖH-öt az év elején példa nélküli módon megszűntették.

A szakértő elmondta, hogy bár jó állapotú romok elbontásáról van szó, azért tragédiáról nem beszélhetünk. Ugyanakkor kérdéseket vet föl, hogy ha kiemelt beruházásnál ilyen megtörténhet, akkor milyen egyéb esetben várható még, hogy a beruházás érdekei megelőzzék a régészeti érdekeket.

Hivatalos tájékoztatás az ügyben péntekre várható.