FBI Budapesten: Tarlósék topnyomozói

Információink szerint egy elit 30 fős biztonsági igazgatóság dolgozik 2010 óta a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-nél. A csapat főnöke Jónás Endre, aki 1988-ig kémelhárító volt, majd 13 évig vezette a titkosszolgálati terrorelhárító szolgálatot, és rövid ideig a Nemzetbiztonsági Hivatalt főigazgatója is volt.

A 30 fős igazgatóságon dolgozik még hét volt BRFK-s gazdaságvédelmis nyomozó (többen közülük a 2010-es fővárosi közműcégek nyomozásaiban is részt vettek), hárman a Nemzetbiztonsági Hivatalnál dolgoztak, ketten a NAV-nál is megfordultak, valamint akad közöttük egykor az Információs Hivatalban (polgári hírszerző szolgálatnál) dolgozó szakember is. Információinkat a Fővárosi Biztonsági Iroda (FBI) vezetője megerősítette.

Megkerestük az FKF Zrt.-t is felügyelő Budapesti Városüzemeltetési Központot, és a főpolgármesteri hivatalt is, miért van szükség egy ilyen erős biztonsági csapat felállítására a főváros hulladékkezelő cégénél. Választ végül Pető Györgytől (Tarlós István Pintér Sándorától), a Fővárosi Biztonsági Iroda ügyvezetőjétől kaptunk.

Eszerint 2010-ben koncepcióváltás volt a fővárosi vállalatok biztonságpolitikájával kapcsolatban. Az addig szinte kizárólag őrzési- és klasszikus rendészeti tevékenységet „felváltotta a komplex, aktuális kockázatokat felismerni és kezelni képes biztonságszolgáltatás, illetve a megfelelő felkészültségű humán apparátus″. Az alulképzett munkatársak repültek.

Az FKF-nek pedig azért kell az erős ellenőrzés, mert „közismert, nemzetközi szinten is szakmai közhely, hogy a közszolgáltatás egyik kényes területe a hulladékgyűjtés, -kezelés, és -gazdálkodás, miután számtalan visszaélésre, jogsértésre, nyerészkedésre ad lehetőséget″.

A 30 fős magasan kvalifikált munkaerő bére havonta 13 millió forintba kerül az FKF Zrt-nek. A létszám a tájékozatatás szerint valamivel kevesebb, mint a 2010-et megelőző években, a bérköltség viszont nagyjából hasonló. A biztonsági igazgatóság kezdeményezésére indított büntetőeljárások becsült bűnügyi kárértéke meghaladja a 2 milliárd forint összértéket.

Arra a kérdésre, mi az oka, hogy az alkalmazottak között több olyan volt BRFK-s is található, akik 2010-ben a fővárosi közműcégek elleni nyomozásban is tevékenykedtek, azt a választ kaptuk, hogy a felvételkor csupán a végzettség, a tapasztalat, a rátermettség, és a szubjektív tulajdonságok döntöttek.

Megtudtuk még, hogy a fővárosi közműcégeknél 2010-ben feltárt korrupciós ügyek miatt egységes elvek alapján működő, integrált biztonsági rendszerre volt szükség a fővárosi tulajdonú vállalatoknál. Elvárás volt Pető szerint, hogy olyan belső védelmi rendszer kell, ami képes feltárni és megelőzni a közvagyon dézsmálását, az adófizetők pénzének hűtlen kezelését, vagy lenyúlását.

Ennek a folyamatnak a szervezeti eszköze 2010 októbere óta a Fővárosi Biztonsági Iroda, amely szervezi,és szakmailag koordinálja a főváros vállalatainak biztonsági tevékenységét.

Mint arról beszámoltunk, az FBI-nak eredetileg szélesebb feladatkör lett volna szánva, de a politikai ellenálláson az elképzelés 2011 nyarán megbukott. 2012-ben azonban fővárosi önkormányzat közszolgáltatási szerződést kötött a Fővárosi Biztonsági Irodával.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40