Margitsziget: földmutyi vagy fejlesztés?

2013.05.22. 15:59

A XIII. kerületi polgármester szerint veszélyes precedenst teremtene, ha elfogadnák azt a jogszabályt, ami szerint a Margitsziget ezentúl nem Angyalföldhöz, hanem a fővárosi önkormányzathoz tartozna közigazgatásilag. Megnéztük, mit veszthet a kerület, és mit nyerhet a főváros az akcióval.

Ha elfogadják a közigazgatási minisztérium törvényjavaslatát, akkor ez alapján a jövőben a fővárosi önkormányzat bekebelezheti bármelyik neki tetsző városrészt Budapesten, mondta lapunknak Tóth József, a XIII. kerületi önkormányzat polgármestere, aki egyszerűen földmutyinak titulálta az egész ügyet. Tóth szerint a javaslat törvényellenes is, hiszen az alaptörvény azt mondja ki, hogy a főváros területe kerületekre tagozódik, és nincs szó arról benne, hogy a fővárosnak külön területe lehetne.

A polgármester nem érti a változtatás indokát sem, hiszen a Margitsziget tulajdonosa eddig is a főváros és a magyar állam volt, és a tervezett fejlesztéseknek a kerület, mint közigazgatási hatóság, egyszer sem tett keresztbe. Közölte, hogy Angyalföld évi 133 millió forintot (építményadó, gépjárműadó, idegenforgalmi adó) bukna a változással, mert ezek a bevételek később a fővárost illetnék.

A fővárosi önkormányzat és a tárca szerint a változásra azért van szükség, mert a Margitsziget turisztikai szempontból kiemelt jelentőségű, és az új státuszban könnyebben össze lehet hangolni a tervezett fejlesztéseket. Szűcs Somlyó Mária, a Városháza kommunikációs igazgatója szerint első lépcsőben idén nyáron átadják a közös állami-önkormányzati beruházásban felújított víztornyot és szabadtéri színpadot, a rózsakertet és a szökőkutat. Második lépcsőben hasonló. milliárdos nagyságrendű fejlesztések várhatók, erről azonban majd akkor számolnak be, ha Tarlós István visszaérkezett külföldi útjáról.

Az tény, hogy a beruházások könnyebben megvalósíthatók lesznek, hiszen megszűnik a szigeten a XIII. kerület építési hatósági jogköre, azaz nem kell egyeztetni a tervekről. Tóth szerint a most közösen készített szabályozási tervben olyan vitás pontok vannak, mint a sziget felparcellázása, aminek a kerület eddig ellenállt. A Városháza viszont cáfolja, hogy a felparcellázás szerepelne a tervek között.

Tóth József érdekesnek tartja, hogy az eredeti jogszabálytervezet a Margitsziget mellett a Városligetet is a fővárosnak adta volna, ám a végső változatból a fideszes vezetésű kerület városrésze kimaradt, míg a szocialista vezetésű Angyalföld városrésze nem. Az ügyben keressük a közigazgatási minisztériumot.

Frissítés:

A minisztérium válasza szerint az általuk benyújtott törvényjavaslat – ami a főváros javaslata alapján készült – csak a Margitszigetre vonatkozik, a Városligetre vonatkozó kérdésekkel a BM és az EMMI foglalkozik, elsősorban a Múzeumi negyed koncepciójával kapcsolatban. Mindez alapján nem is lehet a Margitsziget helyzetét hasonlóan kezelni, mint a Városligetét. A félreértés talán abból adódhat, hogy a parlamenti önkormányzati bizottság ülésének napirendjére pénteken még tervezett napirendként felkerült a Margitsziget és Városligettel kapcsolatos törvényjavaslat, de ez két külön téma és különböző szabályozási módszer, a végleges napirenden már nem is így szerepelt.

Angyalföld nem adja könnyen a Margitszigetet: több önkormányzati szövetségnél lobbizik, a miniszterelnökhöz fordult, népszavazást tervez az ügyben, és alkotmánybírósági beadványt latolgat.