1-es villamos: jöhet a második szakasz

Kiírta a budapesti 1-es villamosvonal meghosszabbításának, és a felújítás második szakaszának közbeszerzési eljárását a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A Puskás Ferenc Stadion és a Közvágóhíd közötti szakasz részleges felújítására, valamint a Közvágóhíd és a Fehérvári út közötti új szakasz építésére írtak ki pályázatot. A beadási határidő július 4., a szerződéskötésre pedig a nyár végén van kilátás.

Az 1-es villamos felújítását korábban két szakaszra bontották. A második szakaszon egyebek mellett a Kőbányai úti csomópontban a megállóhely vonalvezetése a jelenlegi íves helyett egyenes lesz, valamit megújul a Kőbányai úti és a Kismartoni úti útátjáró is. A Népliget megálló előtt az Elnök utcánál új forgalmi vágánykapcsolatot építenek, így forgalmi zavarok esetén autóbusszal kisebb szakaszt kell pótolni.

A peronokat egységes építészeti koncepció szerint magasabbra építik át. Megújulnak a hangosító berendezések, az utasvárók, a padok, az utastájékoztató berendezések, és minden megállóban térfigyelő kamerát szerelnek fel. A Szerémi úton és a Hengermalom úton is füves burkolatú vágányt építenek ki. A megújuló szakaszon az eddigi Tatra szerelvények helyett már új villamosok szállítják majd az utasokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40