Leszerelték az érthetetlen KRESZ-táblát

Május 8-án írtunk arról, hogy kikerült a Lónyay utca és a Török Pál utca sarkára egy tábla, aminek senki sem tudta a jelentését. Egyfelől olvasóink segítségét kértük a megfejtésben, másfelől a BKK-t, mint közútkezelőt kérdeztük meg a tábla jelentéséről.

Olvasóink nem lamentáltak (néhány kivétellel), és számos ötlettel rukkoltak elő, de a korrekt választ végül a BKK adta meg. Eszerint "a kihelyezett tábla által jelzett információ egyértelműen a Lónyai utcában kialakult sávszűkületre vonatkozik, arra hívja fel a figyelmet, hogy nagyobb járművek csak a két sávot egyszerre használva tudnak közlekedni."

Közölték, hogy a tábla vizuális megjelenítése a BKK-nak is csípi a szemét, közútkezelőként egy másik fajtát használnak erre, amire soron kívül le is cserélik a furcsa sárga táblát.

Három héttel később írt egy olvasónk, hogy a soron kívüli csere még mindig nem zajlott le. Újabb kérdésünkre a BKK-nál közölték, hogy munkatársaik a táblát reggel eltávolították, mint ahogyan ezt a csatolt képen is látszik. A feladat a munkát végző vállalkozót illette volna, de a jelzés nyomán elvégezték maguk a módosítást.

Jobb későn, mint soha.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40