Gyárfás
19 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Csúszik a villamostender eredményhirdetése

2013.08.01. 08:08

A Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) hétfőn kellett volna kihirdetnie a 37 új villamos beszerzésére kiírt tender eredményét, de ehelyett újabb két hónappal meghosszabbították a határidőt, írta a Népszava. Erről a lap szerint múlt pénteken értesítették a versenyben lévő négy céget, a cseh Skodát, a spanyol CAF-ot, a német Siemenst és a svájci Stadlert. A BKK újabb adatokat kért be az indulóktól, tették hozzá.

A Népszava szerint sürget az idő, mert a szerződéskötéstől számított 807. napon kell a nyertesnek leszállítania az utolsó járművet. Ha szeptember közepére meglesz a szerződés, a 807. nap 2015. decemberére esik, de mivel uniós pénz felhasználásáról van szó, 2015 végéig már az elszámolásnak is meg kell történnie. A lap arról írt: elképzelhető, hogy az időhúzásnak az lehet a vége, hogy a kormány inkább másra fordítja, mintsem hagyja elveszni az uniós pénzt, és így maradnak a régi villamosok az 1-es, 3-as, 19-es és 61-es vonalakon.

Csütörtök délelőtt a BKK vezérigazgatója, Vitézy Dávid közleményben utasította vissza a Népszava állításait, valótlanságnak nevezve azokat. Vitézy közölte: nem igaz, hogy a határidőt két hónappal kitolták volna. Az eljárást még augusztusban le tervezik zárni.

"Az ajánlatok beadásának és értékelésének időpontját valóban módosítani kellett, amelyre azonban a BKK az általa is ismert szűk befejezési határidő ellenére az ajánlattevők kérése alapján adott engedélyt éppen azért, hogy lehetőleg minden érdekelt villamosgyártó tudjon ajánlatot adni, és senki ne essen ki a versenyből az esetleg túl rövid határidő miatt" - áll a közleményben.

Vitézy szerint a Népszava valótlanul állította azt is, hogy a kormány még nem kötötte meg a támogatási szerződést a villamosbeszerzésre. A kormány tavaly november 7-én döntött véglegesen a beruházás támogatásáról, ez a döntés megjelent a Magyar Közlönyben is, majd nyilvánosan írták alá a projekt támogatási szerződését december 19-én Tarlós István főpolgármesterrel és Völner Pál államtitkárral, tette hozzá.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!