Auguszta
-4 °C
2 °C

Gyémántüzlet a Bálna tüdejében?

2013.09.24. 07:29

A Bálna épülete belülről egyelőre még ugyanolyan csupasz, mint korábban, de most már egy csomó munkás sürgölődik benne. Egyetlen helyiségben rendezkedtek be: a jobb tüdő magasságában nyílt meg az OlimpiCafé, aminek Szécsi Zoltán háromszoros vízilabdázó olimpiai bajnok a tulajdonosa, a többi még üresen porosodik. Az épületre még 1,3 milliárdot költ a főváros.

Mint megtudtuk, a Csapi gyorsan tovább tudta adni a pinceszintre tervezett régiség- és biopiac standjait, hiszen a (Csapihoz tartozó) Nagyvásárcsarnoknál sorbán állnak már egy ideje a jelentkezők. A piacon csomagolt árukat, zöldség-gyümölcsöt lehet majd kapni. Lesz még népművészeti bolt és étterem is: az alsó szint telítettsége tehát jól áll. Információink szerint október 20-án költöznek, és itt nincs akadálya az október 30-ra tervezett nyitásnak.

A (fővárosi köztéri szobrokat kezelő) Budapesti Történeti Múzeum (BTM) első emeleti termei is elég jól állnak: most folyik a belső burkolás. Itt várhatóan várostörténeti kiállításokat rendeznek. A gond csak annyi, hogy a két intézmény elhelyezéséhez szükséges beruházásokat a főváros fizeti. Ennek összege a BTM esetében nettó 187 millió, a Csapi esetében pedig nettó 99 millió forint, amit még 10 százalék tartalék és áfa terhel.

A vagyonkezelőnek a Bálna üveghomlokában elhelyezkedő ezerfős rendezvényterem kiadásával adódhat gondja. Mint az egy csütörtöki közgyűlési előterjesztésből kiderül, „a piaci tapasztalatok alapján gyenge kereslet mutatkozik a szerkezetkész épületek kulturális célú kiépítésére és hasznosítására”. Ezért a vagyonkezelő 481 millió forintot kér az úgynevezett Event Hall beépítésére (álpadlózat, árnyékolástechnika, hangtechnika stb.) a fővárostól, hogy az később kiadható legyen. A rendezvényterem kiépítésére még a forrás sem biztos, az üzembe helyezés év végi céldátuma pedig optimistának tűnik.

A befejezetlen állapotában rekedt és jogvitákkal terhelt, először CET-nek nevezett, majd Bálnára átkeresztelt épületet a fővárosi önkormányzat 2012. július 25-én vette birtokba. (Azt, hogy ki találta ki ezt a nevet, és milyen fórumon bírálták el, nem sikerült megtudnunk a fővárostól.)

A korábbi beruházó-üzemeltető Porto Investment által el nem végzett beruházások pótlása (garázs, kültéri munkák, műszaki berendezések beüzemeltetése) nettó 182 millió forintba kerül áfa nélkül a vagyonkezelő szerint. A pótberuházási munkák jelenleg 95 százalékos készültségi fokon állnak.

A projekt piaci bevezetéséhez szükséges marketingkampányra és pályáztatásra összesen nettó 109 millió forintot tapsolnak el egy beszámoló szerint.