Utolsó vasárnap a pesti Vidámparkban

2013.09.29. 09:13 Módosítva: 2013.09.29. 10:30

A Fővárosi Közgyűlés szeptember 30-án, hétfőn végleg bezárja a 175 éve működő városligeti Vidámparkot. A területet ezentúl a Fővárosi Állat- és Növénykert használja.

A bezárás oka nyilvánvaló: az Aquaparkokkal és a szomszédos Állatkerttel versenyezni képtelen létesítmény évi 50-150 millió forint veszteséget termelt, amit a fővárosnak kellett kifizetni. Míg az Állatkert évente egymillió fős látogatószámot produkált, a Vidámparkba csak 300 000 ember látogatott el. Ráadásul ez jellemzően csak a június, július és augusztus hónapokra terjedt ki, hiszen télen senkinek sincs kedve hullámvasutazni.

A 2010-es önkormányzati választások után az új városvezetés katasztrofális gazdasági helyzetben vette át a Vidám Park Zrt.-t. A fővárosi közgyűlés akkor úgy döntött, hogy az 1,1 milliárd forintos költséggel járó azonnali bezárás helyett a működést még egy-két évig fenntartja. A Vidámpark munkavállalóinak 2013. október 31-ig szüntetik meg a munkaviszonyát, a létesítmény pedig hivatalosan november 4-i dátummal fejezi be a működését.

A kibővített területű Állatkertben azért megmarad egy-két emlék a Vidámparkból. Műemléki védettséget élvez például az 1906 óta itt álló, Europa Nostra-díjas Körhinta, az 1922-ben épített faszerkezetes hullámvasút, az 1912-es Barlangvasút és a Lézerdodzsem tetőszerkezete. Ezeknek a megóvásáról, esetleges további üzemeltetéséről a továbbiakban az Állatkert gondoskodik.

Mire ült fel utoljára?

Ön is volt kint a napokban, beállt a sorba az utolsó hétvégén? Küldjön beszámolót, képet, írja meg élményeit a tema@mail.index.hu címre!