Emőke
4 °C
20 °C

Átépítik a Rudas fürdő déli szárnyát

2013.10.22. 11:21 Módosítva: 2013.10.22. 12:21

Kedden elkezdődött a Rudas Gyógyfürdő déli szárnyának rekonstrukciója. Az épületrészben egy új élményfürdő lesz, a fürdő meglévő egységeihez kapcsolódva. Az egy milliárd forintos beruházást várhatóan 2014. szeptember elejére fejezik be.

A fürdő homlokzatát és tetőszerkezetét 2012-ben újították fel. A teljes épülettömb képe azonban még ezzel a felújítással sem lett kifogástalan, mivel a déli épületrész, a volt palackozó továbbra is rossz állapotban maradt. 

A rekonstrukció elsődleges célja a palackozó üzem fürdőhöz való csatolása, épületének felújítása és a fürdő profiljához illő funkciókkal való ellátása. Ehhez átszervezik a fürdőn belüli közlekedést és a vendégek öltöző tereit. 

Az új földszinti medencetérben két közepes méretű és két kisebb (merülő) medencét építenek. Az emeleten egy, az utcáról is megközelíthető, 232 m2 területű étterem várja majd a vendégeket. A tetőteraszon napozóterasz és jacuzzi fog üzemelni. A jelenlegi uszodához csatlakozó vendég- és személyzeti öltözőket magába foglaló épületrészben pedig létrejön egy több mint 500 m2 területű szauna-világ.

A rekonstrukcióhoz kapcsolódóan kisebb fejlesztések lesznek a fürdő meglévő területén is. Az előcsarnokban egy hídszerű, közlekedő folyosó lesz, ami összeköti az előcsarnok két oldalán lévő épületek emeleti szintjét. A törökfürdő és hozzá közvetlenül csatlakozó épületrészben pedig a leromlott állapotú és jelenleg kihasználatlanul álló Juventus-kádosztályat, illetve a volt nappali kórházat alakítják át, öltözők, zuhanyozó blokkok, mosdók kialakításával.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!