Mégis lehetnek orosz metrókocsik

2013.11.08. 15:38

Tarlós István főpolgármester információink szerint augusztusban mentességet kért a közbeszerzési törvény hatálya alól a fejlesztési minisztertől a 3-as metró járműparkjának modernizációjára, de nem kapott. Ezért most nyílt közbeszerzés lesz a metrókocsik felújítására, mondta lapunknak. Neki édesmindegy, ki újítja fel a kocsikat, lényeg, hogy minél hamarabb tegye, tette hozzá.

1567d7a05fbc94de5172a493fc4fd768

Tarlós István augusztusban írt levelet Németh Lászlóné fejlesztési miniszternek, amiben mentességet kért a 3-as metró járműparkjának modernizációjára (felújítására, illetve újraépítésére). Mint írta, a 3-as metró működése az ország alapvető biztonsági és gazdasági érdekeit érinti.

A 3-as metróban a személy- és vagyonbiztonsági kockázat folyamatosan nő, nem lehet megbecsülni, mikor lesz akkora a veszély, hogy le kell állítani a metrót, tette hozzá a főpolgármester. Ezért kidolgoztak egy kész (gyors és olcsó) konstrukciót a metrókocsik felújítására.

A beszerzés 65-75 milliárd forintba kerülne, ez 220 darab metrókocsi felújítását, illetve újraépítését jelenti. A modernizált kocsik 25 évig még biztonságosan közlekedhetnek. A modernizáció harmadannyiba kerül, mint ha új szerelvényeket vásárolna a BKV, és gyorsabb is.

A BKV halasztott fizetéses konstrukcióban, 2016 júniusától fizetne nem megnevezett partnernek (szakértők szerint ez csak az orosz gyártó lehet) 10 éven keresztül. Uniós támogatást felvételét nem tervezte az üzlethez a főváros.

Megkérdeztük újra Tarlós Istvánt, aki azt mondta, hogy tartja magát ahhoz, hogy új metrókocsit nem akarnak venni, a felújítást viszont valóban tervezik. Nyílt közbeszerzés lesz, és mint ahogy a főpolgármester fogalmazott, neki édesmindegy ki nyeri meg, csak minél gyorsabban elkészüljön vele.

Mint korábban megírtuk, metrós körökben egy újabb Alstom Metropolis metrókocsi vásárlás helyett felmerült egy esetleges kedvező konstrukció mellett a következő megoldás a 3-as metróvonalra: felújított orosz metrókocsikra cserélnék a 40 éves mostani metrókocsikat.