Auguszta
-4 °C
2 °C

BKK: Nem igaz, hogy késik a villamosbeszerzés!

2013.11.29. 07:25

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint egyetlen napot sem késlekedett az új villamosok beszerzését célzó közbeszerzési eljárás kiírása a Fővárosi Önkormányzat vagy a BKK miatt. Azt mondják, az ezzel kapcsolatos állítások hamisak.

A BKK az MSZP fővárosi frakcióvezetőjének csütörtöki közleményére reagált, amely szerint Budapest 35 milliárd forintos uniós támogatástól eshet el, mert a BKK nem tudta időben kiírni és lezárni a főváros számára kiemelten fontos villamostendert. Horváth Csaba azt írta: ha jövő tavaszig nem sikerül megkötni a szerződéseket, éveket is csúszhat a 37 új villamos beszerzése. Emiatt az MSZP arra szólította fel Tarlós István főpolgármestert, hogy vonja felelősségre Vitézy Dávidot, a BKK vezetőjét.

A BKK közleményében emlékeztet arra, hogy az 1-es és 3-as villamosok felújítása vagy a budai villamosvonalak összekapcsolása csak úgy finanszírozható uniós forrásokból, ha új járművek is érkeznek. A főváros 2010 ősze, a mai városvezetés hivatalba lépése és a BKK létrejötte előtt nem nyújtott be ilyen tartalmú uniós pályázatot, nem indított ilyen tendert - írja közleményében a BKK. A Fővárosi Közgyűlés 2011-ben döntött a projekt benyújtásáról.