Gyárfás
18 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

A Borárosra költöztetnék a krisnás ételosztást

2014.01.27. 13:42
A Boráros tér, a Déli pályaudvar, valamint a Vörösvári és a Szőlő utca sarka lehet idén a közterületi ételosztások legális helyszíne. Véget érhet az életosztások átmeneti ellehetlenítése, elkészült a megígért fővárosi koncepció, az illetékes fővárosi bizottság kedden megszavazhatja az új rendet.

Napirendre tűzi a közterületi ételosztások ügyét kedd délelőtt tizenegy órakor kezdődő ülésén a fővárosi Közterület-Használati Bizottság. Ez az a bizottság, amelyről január 15-én megírtuk, hogy sorozatban napolta el mostanában az ételosztást tervezők közterület-használati kérelmeit azzal a megjegyzéssel, hogy az ételosztásokról majd "vezetői szinten" kell dönteni. Az elnapolások következménye az volt, hogy engedély hiányában számos helyszínen, számos időpontban hiúsult meg a rászorulók megvendégelése. Közterület-használati engedély nélkül ugyanis bírság fenyegeti az ételosztókat.

Amikor rákérdeztünk az okokra, a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága arról írt, hogy támogatandónak tartják a hátrányos helyzetű emberek megsegítését, így az ételosztást is, de szerintük számtalan lakossági panasz érkezett a közterületi ételosztásokra, például azért, mert "elviselhetetlen bűz terjengett". Közölték azt is, hogy épp készül egy egységes koncepció az ételosztások engedélyezéséhez a Menhely Alapítvány, a Máltai Szeretetszolgálat, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei bevonásával, a  Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának szakmai segítsége mellett.

A Közterület-használati Bizottság kedden, az idei első rendes ülésén a következő határozati javaslatról fog dönteni:

"A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló közterületen, 2014. évben rendszeres (hétfő-vasárnap 8h-18h-ig) ételosztások díjmentes közterület-használatát az alábbi helyszíneken támogatja:

  • IX. kerület Boráros tér, déli oldalán az Ételt az Életért Alapítvány részére napi rendszerességgel
  • I. kerület Déli Pályaudvar melletti terület
  • III. kerület Vörösvári út - Szőlő utca sarok"

Az ülésen az előterjesztés szerint a bizottság azt is kimondhatja, hogy "a helyszínek számának lehetséges területekkel történő bővítése céljából javasolja az igények szerint felmerülően további helyszínek vizsgálatát". Vagyis szóba jöhet még a helyszínlista bővítése. A harmadik dolog, amit a témában várhatóan - az előterjesztést elfogadva - ki fog mondani a bizottság, hogy az ünnepekhez kapcsolódó nem rendszeres, alkalmi ételosztások 2014. évi közterület-használatáról egyedi kérelmek alapján eseti jelleggel dönt majd.

Az Ételt az Életért a Krisna-hívők szegényélelmezési missziója. Őket a legtöbbször a Blaha Lujza téren lehetett látni. Most is osztanak ételt a közelben, csak most épp nem a fővárosi tulajdonú Blahán, hanem a Teleki tér Dobozi utca felőli részén, amely a VIII. kerület tulajdonában van. Józsefvárostól kaptak engedélyt a terület használatára, az engedélyük február 15-ig szól.

A krisnások örülnének a Borárosnak

A krisnás ételosztások egyik főszervezője, Szilaj Péterné Csilla lelkész hétfőn az Indexnek azt mondta: örülnek a számukra most javasolt új helyszínnek, a Boráros térnek. Nekik az volt a fontos, hogy a belvárosban maradhassanak, észrevegyék őket a rászorulók, és ne kényszerüljenek a vendégeik arra , hogy távoli külvárosba kelljen menniük a napi élelemért. A Boráros teret azért is jó helyszínnek tartja a szervező, mert Budáról és Pestről egyaránt könnyen elérhető.

A Vörösvári és a Szőlő utca sarka is a krisnás ételosztásokhoz köthető, az ő megszokott helyszínük, évente többször szoktak ott nagyobb szabású ételosztást tartani közterületen, egy ottani, de III. kerületi tulajdonú nem közterületen pedig mostanában is naponta 600 adat meleg ételt osztanak ki.

A Déli pályaudvarnál korábban a Kulturális Misszió Intézet Alapítvány szeretett volna ételt osztani, ők adtak be közterület-használati kérelmet erre a területre.

Városképi szempontok

A január 27-i keltezésű előterjesztést György István és Szentes Tamás főpolgármester-helyettesek írták alá. Az előterjesztés megismétli a főváros korábbi érveit az ételosztásokkal kapcsolatban: figyelniük kell "a városképi, idegenforgalmi szempontokra, védett építészeti értékekre, műemléki környezetre, a környék lakosságára", biztosítaniuk kell "a jelentős gyalogosforgalmat lebonyolító vagy éppen a turisták által látogatott közterületek rendeltetésszerű használatát, tisztaságának megóvását, élhetőségének biztosítását, valamint a járókelők akadálymentés közlekedését".

A "rendezett állapot fenntartása érdekében" kötelezővé teszik az ételosztások napjaira illemhelyek telepítését. Az előterjesztés számba veszi, hány helyen kaphatnak enni most is a rászorulók. Közterületen három helyszínen: a Teleki téren, Baross téren, a XVIII. kerületi vasútállomás mellett. Ezen kívül kilenc helyszínen működik hajléktalanok étkeztetését biztosító konyha, és a nappali melegedőkön reggelit kapnak a rászorulók, sorolja az előterjesztés.

Három helyszín menet közben elveszett

A dokumentum szerint a javaslat, amelyről kedden egyszerű többséggel dönthet a bizottság, széleskörű egyeztetés eredménye, például a rendészeti szervek véleményét is kikérték. Ughy Attila, a Közterület-használati Bizottság elnöke múlt csütörtökön kiadott már egy közleményt arról, hogy a holnapi ülésen lesz majd döntés az ételosztási helyszínekről.

Ő azonban a közleményben még nem három, hanem hat lehetséges helyszínről írt. "A városvezetés által létrehozott munkacsoport hat helyszínt javasol a közterületen való ételosztás engedélyezésére" - ez állt Ughy január 23-i közleményében. Ez alapján valószínűleg az történt, hogy három helyszín az utolsó napokban mégis kiesett a szóba jöhető helyszínek köréből.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!