Itt engedik meg Tarlósék az ételosztást

2014.02.13. 15:44
Öt helyszínt jelöltek ki, lesz ételosztás Budán és Pesten, déli és északi városrészben is. A XIII. kerülettel nem tudtak megegyezni, mert ők inkább meg akarták őrizni a magas presztizsűnek tartott területük nyugalmát. A krisnások a Városligetbe költöznek.

Eldőlt, melyik helyszíneken engedélyezik 2014-ben a közterületi ételosztást, jelentette be Tarlós István főpolgármester csütörtök délután. A következő öt, fővárosi tulajdonú helyszínen ingyenes közterület-használattal lehet majd ételt osztani egész héten, hétfőtől vasárnapig, reggel nyolc és délután hat óra között:

Tarlós szerint a lista bővítése elképzelhető, további helyszíneket is vizsgálni fognak. Január közepén írtuk meg, hogy a közterület-használati engedélyek kiadásárt felelős fővárosi Közterület-hasznosítási Bizottság egy ideje nem adott ki ételosztáshoz engedélyeket, hanem elnapolta a kérelmeket, és ezzel gyakorlatilag meghiúsult több ételosztás is. A hivatal lakossági panaszokra hivatkozott, majd közölték, hogy a kérelmeket azért napolták el, mert épp készül egy egységes koncepció az ételosztások engedélyezéséhez a hajléktalanokkal foglalkozó szervezetek bevonásával.

A főpolgármester január 28-án jelentette be, hogy 5-6 végleges helyszín kijelölését tervezik. Akkor elmondta azt is: a főváros terve az, hogy az ételosztásokon legyenek jelen szociális munkások és egészségügyi dolgozók is, mert az ételosztásokat jó alkalomnak gondolják arra, hogy kapcsolatba lehessen lépni a rászorulókkal, be lehessen kapcsolni őket az ellátórendszerbe. Ezt most is megerősítette. Elmondta azt is, hogy az FKF Zrt. és a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság foglalkozik majd a takarítással és a szabályok betartatásával.

Magas presztízs, nyugalom

Tarlós két hete megjegyzést tett rá, hogy nem egyszerű az egyeztetés a kerületekkel, bár minden kerület fontosnak nevezi az ügyet, mindenki csodálkozik, amikor felvetődik, hogy a helyszín az ő városrészébe kerüljön. Viccelődve megígérte akkor: figyelni fognak arra, hogy a szociális érzékenységét mostanában szívesen hangoztató baloldalhoz tartozó XIII. kerületben is legyen ételosztási helyszín.

Most elmondta: a XIII. kerülettel végül nem tudtak megegyezni. Idézte az elutasító levelet, melyet végül a XIII. kerülettől kaptak. Ebben a kerületben javasolt területet "magas presztízsű" helyszínnek nyilvánították, és arról írtak, hogy ennek a területnek a nyugalmát feltétlenül meg akarják őrizni. Egy újságíró megkérdezte, melyik volt pontosan ez a szóban forgó terület, de Tarlós ezt nem tudta megmondani, annyira emlékezett, hogy két XIII. kerületi helyszínről is szó volt.

A sajtótájékoztató után levélben megkerestük a XIII. kerületi önkormányzat sajtóreferensét a Tarlós által idézett levéllel kapcsolatban. Végül közleményt adtak ki az álláspontjukról, eszerint:

Budapest Főváros XIII. kerülete a főváros által megjelölt két területet ételosztásra szakmai szempontok alapján alkalmatlannak tekinti. A megadott két közvetlen Duna parti terület gondozatlan, higiéniai, közegészségügyi szempontból is elfogadhatatlan, egyébként a főváros által elfogadottan – Fővárosi, Településfejlesztési és Rendezési Terv - városképileg kiemelt stratégiai helyszínek.

A XIII. kerület sajtóreferense, Gellért Lajos az Indexnek azt mondta: az egyik helyszín az Árpád híd pesti hídfőjénél lévő egyik új toronyépület és a Duna közötti rész volt, a másik helyszín pedig délebbre, a Dráva utcánál, a Hélia szálló közelében lett volna.

A közleményük szerint

a kerület szakmailag megalapozott, konstruktív javaslatot tett az ételosztás helyszínére. A javasolt helyszín a XIII. kerület Madridi úti ingatlanon a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezet által fenntartott éjjeli menedékhely, nappali melegedő és átmeneti szállás, amely szervezettel önkormányzatunknak ellátási szerződése van. Az előzetes egyeztetés alapján a szervezet vállalta is az ételosztásban való szerepvállalást. A hiányolt higiénés szempontok ott rendelkezésre állnak.

Költöznek a krisnások is a Blahától

A fővárost eléggé szorította már az idő, sietni kellett a megegyezéssel, mert hamarosan lejárnak az utolsó, még hatályos ételosztási engedélyek. Csak szombatig, február 15-ig van engedélye az ételosztásra a Krisna-hívők szegényélelmezési missziójának, az Ételt az Életért Alapítványnak. Őket a legtöbben a Blaha Lujza térről ismerik. Ők mostanában is Blaha közelében osztanak ételt, csak most épp nem a fővárosi tulajdonú területen, hanem a Teleki tér Dobozi utca felőli részén, amely a VIII. kerület tulajdonában van. Józsefvárostól kaptak korábban engedélyt a terület használatára, de az engedélyük csak február 15-ig szól.

Ennek a hétnek a végén, a jövő hét elején lejárnak azok az ideiglenes engedélyek is, amelyeket a Közterület-hasznosítási Bizottság legutóbbi, január 28-i ülésén egy váratlan fordulalattal kiadott.

Az Index kérdésére a csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott: az ételosztást tervező magánszemélyek és civil szervezetek dolga most az, hogy új közterület-használatai kérelmeket adjanak ki az engedélyezett öt helyszín valamelyikére. Az engedélyt a bizottság adja majd meg a következő ülésén, ami február 19-én lesz. A krisnások ebben a pár napos átmeneti időszakban is oszthatnak ételt, válaszolta kérdésünkre a főpolgármester. A tervek szerint az ő ételosztásuk február 22. után költözni az általuk választott új helyszínre. Korábban a Boráros tér is felmerült mint lehetséges helyszín a számukra, ezzel elégedettek is lettek volna, de a Boráros tér végül nem került be a végleges helyszínek közé.

A krisnás ételosztások egyik főszervezője, Szilaj Péterné Csilla lelkész csütörtökön az Indexnek azt mondta: az ötös listáról a Felvonulási teret választják. (A tér új neve már Ötvenhatosok tere, de a főpolgármester szóban és a hivatal a közleményében is a Felvonulási tér nevet használta.) Ez szerintük is jó helyszín, közel a belváros. Remélik, hogy a régi klienseik nem fognak a költözés miatt eltűnni, a kerekesszékkel közlekedők, az idősek is el tudnak jutni az új helyszínre.Számítanak arra, hogy új emberek is megjelennek majd. Február 24-én már a Városligetben lesznek, a költözés előtti héten, 19-től már szórólapokat fognak osztogatni, hogy mindenki időben értesüljön róla, hol kell keresni ezentúl az ételosztást.