Tarlós: a Jóisten és a Siemens kezében vagyunk

2014.02.13. 17:50

A négyes metró elindítása után hónapokig nem csökken a felszíni járatok kapacitása - mondta Tarlós István főpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján. Beszélt a 4-es metró tervezett március végi befejezéséről is: a Jóisten és a Siemens kezében vagyunk, mondta.

Az MTI szerint a főpolgármester azt mondta: a járatokra továbbra is szükség van, egyrészt mert nem készült el a kelenföldi autópálya-csomópont, másrészt hetekig, hónapokig tarthat, mire az utasok megszokják a metrót, harmadrészt eleinte előfordulhatnak a metró üzemszerű működésében kisebb hibák, a felszíni hálózat pedig ilyen esetekben is ki tudja szolgálni az utasokat.

A 7-es gyorsjárat megszűnik, a normál 7-es busz pedig mindenhol megáll, és csúcsidőben 3 percenként jár. Újpalota és Zugló felé továbbra is biztosítják a jelenlegi buszkapacitást, mivel a 4-es metrónak a Keleti pályaudvaron túl nem lesz hatása - ismertette.

A főpolgármester jelezte: a felszíni forgalmi változásokról folytatott társadalmi konzultáción mintegy 7500 észrevételt, javaslatot kaptak, több őrmezői és gazdagréti kérést pedig már figyelembe is vettek. A végleges és részletes járathálózatot február végéig bemutatják, a menetrendet márciusban teszi közzé honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Őrmezőn hat járat - a 40-es, a 87-es, a 87A, a 141E, a 187 és a 172-es busz - menetrendje változik, ezek kevésbé terhelik majd a lakótelepet. A Volán-buszok ezután is az Etele téri oldalon közlekednek, a túloldalra csak az új autópálya-csomópont és buszterminál megépítése után kerülnek át, várhatóan 2016 első felében. A Gazdagréten közlekedő 239-es busz pedig a kéréseknek megfelelően megmarad.

Tarlós István szólt arról is, hogy a 4-es metró hatósági üzemi próbáján az elmúlt három hétben nem fordult elő biztonságkritikus hiba vagy rendszerleállás; a vonal beindításával kapcsolatban azonban nem akart találgatásokba bocsátkozni. "A Jóisten és a Siemens kezében vagyunk, hiszen hogy a Siemens végig megbirkózik-e a saját szoftverével, azt előre senki nem mondhatja meg, ezen múlik már a dolog" - fogalmazott.