Aliz
6 °C
14 °C

Lebontották a beléptetőkapukat a metrónál

2014.03.12. 08:23

Leszerelték a 3-as metró Corvin negyed megállójánál felállított négy beléptetőkaput, amiket eddig a BKK és az azokba betévedő néhány utas tesztelt. A legutóbbi hír a kapukról az volt, hogy a 444.hu videófelvétele szerint az utasok túlnyomó többsége kikerülte őket, mert a jegyeket amúgy is leellenőrizték az ellenőrök. 

A négy kapun ennek ellenére tavaly nyár óta nagyon sok utas átment kíváncsiságból, és meg is írták véleményüket a BKK-nak. A cég most összegzi a tapasztalatokat. Mint megtudtuk, ezek a tapasztalatok hasznosak lesznek, amikor az új kapukat telepítik, meg akkor is, amikor az e-jegyrendszer megvalósítási pályázatán előírják a kapuk paramétereit.

Az e-jegyrendszerre kiírt pályázat már túl van az előminősítésen. Hat cég maradt versenyben. A pályázat nem egyes elemekre, hanem a teljes rendszer leszállítására lett kiírva (kapuk, fedélzeti jegykezelők, központi rendszer, több millió kártya, stb).

A metrókban a bliccelést gyakorlatilag teljesen kiszűrő módszer az elektronikus jegyrendszer és az ahhoz kapcsolódó beléptetőkapuk bevezetésével lesz majd teljes. Korábbi információk szerint a BKK nyáron írhatja alá az e-jegyhez kapcsolódó 16 milliárd forintos finanszírozási szerződést az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal. A tervek szerint 2014-től minden BKK-járaton bevezetnék az e-jegyet.

Egy tavaly őszi konferencián elhangzott, hogy a beruházás a várakozások szerint nyolc év alatt megtérülhet a növekvő árbevételeknek köszönhetően. A tervek szerint időalapú lesz az új tarifarendszer, ami azt jelenti, hogy adott intervallumokra lehet majd jegyet vásárolni, és ez alatt korlátlan lesz az átszállások lehetősége a főváros különböző tömegközlekedési járművein. Bevezetnének egy napi költség-limitet is, ha valakinek egy napon többet kell utaznia, mint amire számított, akkor se kelljen többet fizetnie egy napijegy áránál. A limit elérése után minden tranzakciója ingyenes lesz azon a napon.

A forrást a projektre hitelfelvétellel és önerővel biztosítja a főváros. Az erről szóló, nyolc éves futamidejű hitelszerződés jóváhagyásáról az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) Igazgatótanácsa 2013. július 23-i ülésén döntött. Az 54,5 millió eurónyi hitel folyósításáról szóló szerződést a múlt héten írták alá. A főváros közgyűlése ehhez a beruházáshoz, valamint a jegyautomaták beszerzéséhez 8,3 milliárd forintos önerőt biztosít.

A tender egyébként csúszik, az eredeti tervek szerint a szállítási szerződést 2014 elején írták volna alá a nyertes pályázóval. A szerződés aláírása után első lépésként megjelennek az új jegyautomaták, és megkezdődik a chipkártyás bérletek bevezetése. Az eredeti tervek szerint 2015-16-ban tűnnek el a jegylyukasztók, ezt követően üzemelhetik be az új beléptető-kapukat.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?