Annyi hiba van a 2-es metrón, hogy csak főmérnöki utasítással működhet

2014.03.20. 10:08

A forgalom fenntartása érdekében a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) által elfogadott forgalmi eljárásrendet felülíró főmérnöki utasítást adtak ki a 2-es metró vonalán - értesült a Népszabadság. A hibák többségéről nem értesülnek az utasok, de februárban volt olyan nap, amikor háromszor is pótlóbuszokat kellett beállítani.

A vonalon olyan sok a meghibásodás, hogy ha - a hatóság által meghatározott esetek mindegyikében - kiszállítanák az utasokat, és kivonnák a forgalomból a szerelvényeket, akkor képtelenség lenne tartani a menetidőt. Nemrégiben a Pillangó utcánál nyílt ki mindkét oldalon az ajtó, ráadásul a vészfékezés nem indult be, és az adott szakasz feszültségmentesítése sem történt meg, így egy esetleg kizuhanó utast áramütés érhetett volna, ráadásul a vonatvezetők nem is érzékelték a problémát.

A járművezetők terhelése a kétszeresére nőtt az M2 vonalon – mondta a lapnak Jáger István, a Fővárosi Közlekedési Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (FKDSZ) elnöke. Az érdekképviselet éppen ezért az egybefüggő fordulók számának csökkentését kezdeményezte, egyelőre hiába. "A régi szerelvényeket ketten vezették, ma csupán egy ember áll a fülkében, mondván, a szerelvény automata" – mondja, de szerinte a sok meghibásodás miatt folyamatosan résen kell lenni, és fokozott terhelést jelent a két monitor folyamatos figyelése.